Dr. Viczián Antal: Meghaltak a Donnál

A könyvre teljesen véletlenül bukkantam rá egy aukciós oldalon, és már elsőre felkeltette az érdeklődésemet. Főleg azért, mert a könyvet egy zászlós írta, aki orvosként leírta mindazt, amit látott és tapasztalt. Ennek a könyvnek nagy jelentősége van, mert orvosi szemmel nézi a dolgokat, és sok újdonság olvasható benne. A könyv alapvetően 4 részre osztható, az események függvényében. Fényképekkel gazdagon illusztrált, felejthetetlen könyv ez. (Ajánlom mindenki figyelmébe Kemendy Géza: Harctéri Emlékeim 1942-43 c. könyvét. Teszem mind ezt azért, mert a két férfi ugyanabban a zászlóaljban szolgált.)

Az első rész a 43. oldalig tart nálam, itt az előzményeket ismerhetjük meg.  A fejezet címe is árulkodó, mert ” így kezdődött” a címe. A történet Budapesten kezdődik, ahol Viczián Antalt egy szomorú, esős napon 1940-ben doktorrá avatták. Nagyon szépen leírja, hogy milyen öltözetben és milyen körülmények között folyt le a ceremónia, és még egy általános értékelés is van arról, hogy akkor mi történt a nagyvilágban. A 16. oldalig arról olvashatunk, hogyan indul el az orvosi pályán a budapesti I. számú sebészeti klinikán, mint műtősnövendék. Megosztja az első tapasztalatokat, hogy miként zajlik abban az időben egy ügyelet, és hogy egy frissen avatott orvosnak még mennyi mindent kell megtanulnia ahhoz, hogy megállja a helyét. Ezen kívül a háttér információkban sincsen hiány, ami elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy jobban megértsük a dolgok menetét. Ezen kívül az aktuális politikai és társadalmi helyzetet is alaposan kielemzi. Ezután egy rövid rész azzal foglalkozik, amikor 1941.november 1.-től tartalékos tiszti képzésre hívják be Viczián Antalt, aminek az ideje 2 hónap. Ennek elvégzése után, mint címzetes zászlós a Toldi Miklós honvéd sporttanárképző intézménybe vezénylik. Itt megismerkedik a vívás rejtelmeivel, amit nem kisebb személy, mint az 1936-os olimpiai kard bajnokcsapat egyik tagjától, Bercelly Tibortól (aki a Ludovikát is elvégezte) tanul el. 1942 áprilisában parancs szerint a szombathelyi 3. számú honvéd helyőrségi kórházba kell bevonulnia. Innen továbbirányították a 17. nagykanizsai gyalogezred II. zászlóaljához, ahol vezető orvos lesz. A zászlóalj parancsnoksága Csáktornyán található, ahol április 10.-én megjelenik. A zászlóalj parancsnoka Kaltróy Antal alezredes, aki jó szívvel és nagy szeretettel fogadja. A következő két nap az ismerkedés jegyében telik, majd egy kellemes estét tölt el a Korona vendéglőben. A következő napok a beosztás, a munka, és a környezet megszokásával telnek el. Egy alkalommal Szombathelyre kell mennie, ahol meghallgat orvostársaival több előadást is a várható orvosi nehézségekről a frontszolgálat alatt. A frontra indulás előtt, leltározás a szabadságok kiadása, és egy éleslövészet van hátra. Az éleslövészet nem ment zökkenőmentesen, számos hiányosságra fény derült. A szabadsága alatt hazalátogat a családjához elbúcsúzni, majd az egykori klinikát is meglátogatja. A tisztek búcsúvacsoráján az emelkedett hangulat és az elfogyasztott alkohol hatása miatt, nem mindennapos szerenádot ad elő az író egy szívének kedves hölgynek. A másnaposság mámorában az utolsó békés lovaglás után, eljött a búcsú ideje. A búcsú szomorú pillanatairól 4 oldalon át olvashatunk, és hűen tükrözi a katonák lelkivilágát. 

A második fejezet a 43. oldaltól is kezdődhetne, mert május első napján elindul a zászlóalj a frontra. Az első nagyobb megálló Katowice (Lengyelország), ahol több órát vesztegelnek. E közben idézte fel az indulást a csáktornyai állomásról. Legalább 4 olyan katonadal első pár sorát is olvasni, ami teljesen idevág és alkalomhoz illő. Az útvonal Nagykanizsa, Balatonszentgyörgy, ahol szívbemarkoló jelenetek elevenedtek meg. Ezután Siófok, Székesfehérvár, Kisbér, Komárom vonalon haladtak tovább. Zsolnán nem látták szívesen a magyarokat, de szerencsére atrocitás nem történt. Május 5.-én a vonat befut Minszk városába, ahol a bombázás és a rombolás nyomait még nem állították helyre. A vonaton eltöltött időről kapunk ezután 2 oldalas részletezést, amit a zászlóaljparancsnok fejtegetése folytat a szovjet falvak elnéptelenedésének okairól. Breszt-Litovszk után már orosz területen robog a vonat. A háború nyomai itt is láthatóak, erről a kilőtt roncsok és katonasírok tanúskodnak. Május 8.-án délelőtt Orel városában egyetlen ép házat sem találtak, és mindennek füst szaga volt. A bámészkodást a légiriadó szirénája töri meg, de az áthaladó gépek nem szórtak bombát. Ezután felkéredzkedik a szerelvényre egy szabadságos német katona, akivel érdekes beszélgetés kerekedik ki. A Berezinán áthaladva Kaltróy alezredes felidézi a Napóleoni háborúk egyik ide vágó részét. A következő megálló Gomel városa, majd onnan egy izgalmas út következik a brjanszki erdőn át, ami a partizánok fellegvára is egyben. Nagy megkönnyebbülésre baj nélkül átjutnak ezen a területen, de mindenki feszült és ideges. Az erdő nagyságát jól mutatja, hogy egy teljes nap kell hozzá, míg átjutnak rajta. Május 10.-én késő délután megérkezett a vonat Kurszba, hogy másnap elkezdődjön a kirakodás. A kirakodás végeztével az első úti cél Muravlevo, ami 10 km-re volt. Az egyetlen említésre méltó szomorú esemény, amikor egy véletlenül elsült puska kioltotta egy ló életét. Másnap délelőtt, mivel már harcterületen volt a zászlóalj csak felderítéssel és biztosítással folytathatták útjukat. A felderítés eredményeit Kemendy Géza (utalás az előszóban) ecseteli 3 oldalon keresztül. Kemendy Géza soraiból tisztán látható, hogy nem is olyan egyszerű dolog ez a felderítés. A hosszas és kimerítő gyaloglás első jelei kezdtek megmutatkozni. A gyengélkedőn sokan jelentkeztek lábfeltörés okozta kellemetlenségekkel. Matvejevkába beérve a nyomor fogadta a zászlóaljat. A lakosság, ami öregekből és gyerekekből állt, a maguk kezdetleges eszközeivel próbálták megművelni a földet. Nagy nehezen segítséget kértek a magyar katonáktól, akik önkéntes alapon felszántották a földeket. Viczián Antal nem felejti el megjegyezni, hogy a katonák egy része örömmel vállalkozott a feladatra, hiszen a bevonulás előtt is sokan ezt és hasonlót csináltak. Másnap Melehino II.-be érve, a falu melletti erdőben táborozik le a zászlóalj. A nap egyetlen történése, hogy egy elkóborolt lóval tér vissza pár katona. A ló nincs a legjobb bőrben, de még talpra állítható, ezért állományba veszik és az állatorvos gondjaira bízzák. 9 napi gyaloglás után Dubrovkába érve, átveszi a németektől a védelmi vonalat. 2 eseménytelen nap után Kaltróy alezredes a saját sátrába invitálja Viczián Antalt, mert unja már az egyedüllétet. A szerző örömmel elfogadja az invitálást, mert így jobban megismerhetik egymást. A németek utáni takarítás, és a puhatolózó jellegű szovjet támadások folyamatosak. A 4. századnál tett látogatás eseménytelenül telik, de aki először jár kint az első vonalban, annak még így is izgalmas. Május 22.-től megélénkülnek a támadások, aminek részleteit 3 oldalon át olvashatjuk. Egy újabb frontszakasz látogatáson vesz részt Viczián Antal, de itt most intézkednie is kell, mert aknavető tűz okozta sérülteket kell ellátnia. Ennek a napnak a végét Kemendy Géza látogatása zárta. Az idegen helyiségnevek kiejtése nem mindig egyszerű, ezért szükség van egy kis magyarosításra, erre fogunk két ízben is példát találni. A háború nem szép dolog, ezért mindig keresni kell a vidámsága okot adó eseteket, ilyen Bán Jenő a tábori pap és a lépes méz esete. Július 15.-én a zászlóalj megérkezik Gremjacse faluba, ahol megint védelemre rendelkezik be. Viczián Antal itt leírja a tapasztalatait az egészségügyi szolgálattal és teendőivel kapcsolatban, amit még a Magyar Katonai Szemle is leközöl. Maga a cikk teljes terjedelemben elolvasható a 120. oldaltól. Az ott leírtak talán még ma is megszívlelendőek, csak a technika korszerűsödött és a fogások finomodtak. Érdekes, hogy nem fizikai sérülésekből lett több az állások kiépítése során, hanem az egyéb megbetegedések voltak a gyakoriak. Ilyen volt például a bélhurut és a sárgaság. Nagy meglepetést okozott a tény, hogy a Don túlpartjáról, ahol a szovjet állások vannak, Honthy Hanna egyik slágere szólt, majd magyar nyelvű propaganda beszéd következett, amit Kaltróy alezredes eszmefuttatása zárt. Július 27.-én két újabb partizánt kerül magyar kézre, de ennek kalandos a története, és a jutalom sem marad el.

De az is megtudható, hogyan kell pisztollyal egérre vadászni az ágyban fekve. A szakmai fortélyok közül megismerhetjük azt, hogyan kell felső fogat húzni olyan fogóval, amivel csak alsót szoktak. Július végén Voronyezs felől tűzpárbaj hangjait lehetett hallani. Ekkor hallotta mindenki először a sorozatvető hangját. Az első fogolyszerző akciót és tragikus végkifejletét részletesen elolvashatjuk közel 3 oldalon át. Augusztus 5.-én a róka vadászat agyafúrt trükkjeit ismerhetjük meg. De miután a rókák ravaszak, kell egy zsákra való fortély az elfogásukra vagy elejtésükre. A május 28.-a kifejezetten emlékezetes nap, mert az ezredparancsnok tesz látogatást a zászlóaljnál. Kozderka ezredes másnapra berendeli többek között Viczián Antalt is, hogy miért van disznóól a zászlóaljnál? A kihallgatáson mindenki megkapja a maga letolását az ezredestől, de az ezredes arról nem tud, hogy az író édesapja Pest vármegye főispánja, és amikor ezt firtatni kezdi, jól melléfog. Június 3.-án késő este a zászlóalj erős támadást kap, amit a tartalékok bevetésével sikeresen elhárítanak. A beérkező sebesültek (könnyű sérülések) ellátása után a csata során ejtett 5 fogoly megszemlélése és kihallgatása történt. Június 13.-ig csak szórványos lövöldözés volt a fronton, ekkor a hó végi támadás miatt a zászlóaljat kivonják a frontról, mert a tervezett támadásban számítanak a zászlóaljra. Viczián Antal egy egész napot Dubrovkán tölt, mert az ezred orvos tájékoztatót tartott. Az egész zászlóalj akkor Galicsi falu mellett táborozott le. A várt támadás június 29.-én indította meg a zászlóalj. A támadás részleteit 19 oldalon át olvashatjuk egy zászlóalj orvos szemszögéből nézve. A támadás sikere egy ponton kétséges volt, de aztán Viczián Antal határozott cselekedeteinek köszönhetően jóra fordultak a dolgok. A sebesültek ellátása és hátraszállítása a harcok alatt többször is nehézségekbe ütközött. Rédey főhadnagy személyében a zászlóaljhoz új ütegparancsnok érkezett. Az elégtelen német felderítésnek köszönhetően csak július 1.-én érték el Tyim városát, de az előrenyomulás során magasak voltak a veszteségek. Sztarij Oszkolnál a németek egy újfajta fegyvert vetettek be, ami az oxigénelvonás elvén működött. Ezt az esetet nem csak Viczián Antal, hanem Görgényi Dániel is leírja a Signum Laudis című könyvében a 137-138. oldalon. Egészen döbbenetes, ahogy a két szemtanú leírja az ott látottakat.  A kitelepítés szívbemarkoló soraival folytatódik a könyv, mert kettő falú lakosságát telepítették ki a tábori csendőrök. Augusztus 10.-én jön a hír, hogy hamarosan kivonják a zászlóaljat az első vonalból, mert Kosztyenkinél támadást kell indítani. A mesterlövészekről, vagyis a „rövid ujjú Jackről” is megtudunk néhány új és hasznos információt, továbbá az is kiderül, milyen az ha „megy minden, mint a pök (nem elírás)”. A nagy támadás napja augusztus 18.-a, ezért az előző nap éjszakáján kivonják az egységet az arcvonalból, hogy a 10 km-re található kiindulási állásokba menjenek. Az a feladat, hogy a néhány km-re levő Don folyóhoz kijusson a zászlóalj, és a szovjet védelmet visszaszorítsa a folyón túlra. A támadás lefolyását 5 és ½ oldalon át tárja elénk dr. Viczián Antal, néhol orvosi szemmel vizsgálva az eseményeket. A következő oldalakon egy átvirrasztott éjszaka, és a Kosztyenkinél lezajlott harcok következményeit vonja le helyesen Kaltróy Antal alezredes a zászlóalj parancsnoka. A pálinkafőzés nem egyszerű feladat (erről magam is megbizonyosodtam) de ami a legfontosabb az íratlan szabályokat be kell tartani. Ezzel a szerző is szembesül minden nehézségével együtt, főleg akkor miután Ő is megiszik egy-két kupicát belőle. A fronton főzött pálinka minőségéhez kétség sem férhet, mert azt (hadiszolgálaton kívül) egy pénzügyőr főzte. A háborús harcterületen érdemes figyelmesen közlekedni, mert ha ezt elmulasztjuk fájdalmas figyelmeztetésben részesülhetünk az ellenség részéről. A kirándulás Rutkinóban majdnem katasztrófával végződött. Történt ugyanis, hogy az író, Kaltróy alezredes, és Péchy főhadnagy és Nyíri Öcsi odafelé menet a holdfényes éjszakán a túlpartról aknavetőtüzet kaptak. Öcsi szilánksérülést szenvedett ezért a kirándulás rövidre sikeredett. A voronyezsi kiruccanás sok értékes tapasztalattal szolgált. A szerző és Tóth Feri (Drótos) híradósparancsnok mentek, 3 és ½ oldalon át olvashatjuk a úton történteket. Az éjszakai ételhordás és latrinára járás veszélyeiről is megoszt néhány hasznos tanácsot, dr. Viczián Antal.

Szeptemberben egy új gyorslefolyású járványszerű betegség ütötte fel a fejét. Orvosi szempontbólteljes képet kapunk erről a nem kívánt kellemetlenségről. Az újabb fogolyszerző út most sikeres lett, mert veszteség nem volt és foglyok is sikerült hozni. Szeptember hónappal jöttek a hidegek is és ez aggasztotta az szerzőt, mert a kívánt téli felszerelések teljesen hiányoztak. De a fűzős csizma (birgeli) az rendben megjött, mert az író még augusztusban kért egyet otthonról. Felkérés érkezik egy újabb cikk megírására, mert az első cikk olyan sikeres lett szakmailag és olvasottság szempontjából egyaránt.  Nagy Károly az egészségügyi oszlop sebésze felajánlja, hogy ha olyan sebesült érkezik, aki nem szállítható akkor szóljanak neki, és ha a körülmények engedik, akkor személyesen jön ki a beavatkozást elvégezni. Nyíri Zoltán sebesülése ellenére nem maradt a kórházban, hanem visszament az egységéhez.  Az eset eljutott Oszlányi Kornél (ekkor még) ezredes fülébe, akinek annyira tetszett ez az igyekezet, hogy jutalmul beíratták egy Finnországi sí tanfolyamra. Nagy Károly sebész felajánlása most jókor jött, mert egy hasi sérültnek kellett azonnali segítséget nyújtani. Orvosi szempontból mindenről olvashatunk, az előzményektől az utókezelésig. Dr. Viczián Antal a fronton ünnepelte meg a 26. születésnapját, sorra jöttek azok, akik felköszöntötték. A fogolyszerzések egyik állandó résztvevőjét Nagy Antal szakaszvezetőt kellett eltemetni egy balul elsült vállalkozás után. Október közepén jött az igazi meglepetés, mert az eddigi zászlóaljparancsnokot Kaltróy Antal alezredest áthelyezik. Helyette Kucsera százados érkezik, aki nem tett jó benyomást az orvosra és a zászlóalj tisztikarára sem. A Zalai Közlöny nevű újságban olyan cikkek jelentek meg, amik sok fronton harcoló katona lelkiállapotát borzolták fel. Novemberben előtérbe került a téli ruházat kérdése, mert gyakori volt a 0 fok körüli hőmérséklet. Aztán november 11.-én leesett az első hó, és itt kapunk egy kis meteorológiai ismereteket az éghajlati viszonyokkal kapcsolatosan. November 17.-én a Don-folyó befagyott, de most még vékony volt a jégréteg, ezért rálépni még nem lehetett. A zászlóalj néhány tisztje meglátogatja az egykori zászlóaljparancsnokot, aki örül a látogatásnak, de egyúttal közli velük, hogy hamarosan visszakerül a zászlóalj élére. Ez akkor következik be, ha a szovjet támadás megindul. A decemberi hónap a védővonal gyenge pontjainak a felmérésével telik el, és a katonák egyre feszültebbek. A zászlóalj előtti ellenséges terület teljesen csendes volt, mozgást alig tapasztaltak. A legutolsó fogolyszerzésnél Dr. Viczián Antal nagy hőstettet hajt végre. Maga a fogolyszerzés eredményes volt, de a visszaút során egy katona találat által elterül a folyó jegén. Ekkor Ő és Kalmár Zoltán kiugranak az állásaikból a golyózápor közepette és odaszaladva majd a sebesülttel visszaszaladva megmentik az életét. Hogy mi játszódott le az íróban ekkor azt nem felejti el megosztani az olvasókkal.  Ezért a tettéért, Signum Laudis a hadiszalagon kitüntetést kapott. A karácsony este az ezredparancsnok társaságában töltötte a szerző, misével, beszélgetéssel, pezsgővel. Az ital az aggasztó hadi helyzet miatt a feszültséget nem oldotta fel. A fagyási sérülések száma emelkedőben van, mert a napi középhőmérséklet nem emelkedik -15 fok fölé. Január 7-én a Zalai közlöny egy újabb vérlázító és minden alapot nélkülöző cikket közöl le sokan meg is rökönyödnek rajta. A túlparton megélénkülő harctéri tevékenységet tapasztalnak, amit sokan egy jelnek tekintenek. (még január 11-én Lajtos Árpád vezérkari őrnagy, mint a hadműveleti osztály 1/a vezető tisztje személyesen repülőről végzett felderítést az urivi körzetben. A mesterséges köd és a kitűnő szovjet álcázás miatt, csak kevés erőt lehetett megállapítani, viszont ezek a jelek pedig pont azt sugallták, hogy a támadás  küszöbön áll, és Lajtos Árpád  ezen következtetése helyes volt).

Talán innen kezdődhetne a harmadik fejezet, mert az áttörés hírével fogadja az olvasót. A zászlóaljparancsnok is naponta megy az ezredparancsnokságra erősítésért és hírekért, mert mindenki aggódik. A hideg állandósult, mert nappal sincsen -20 foknál magasabb hőmérséklet.   Az emberek nem tudnak sokat aludni a folyamatos készültség miatt. Kevés a meleg ruha, és időközben Kaltróy Antal alezredes is visszatér. A következő bejegyzés csak 6 nap múlva történt, amikor az áttörés már bizonyossá vált, és az ellentámadás sem járt sikerrel. Minden nélkülözhető ember puskát kapott, és ment az első vonalba. Veszteségek is vannak, ilyen pl.: Jeszenszky főhadnagy, aki aknára lépett és 6 társával együtt életét vesztette (Jeszenszky főhadnagy írt rendszeresen cikkeket a Zalai közlönybe). Január 25.-én amikor még mindig az eredeti állásokban van a zászlóalj, a hideg tovább szedi az áldozatokat, mert 2 katona megfagyott a 20.hadosztályból az éjjel. Már mindenki a visszavonulási parancsot várja, de az még nem jött meg. A katonák 1 óránál nem maradhatnak kint többet a hidegben, mert akkor már fagyási sérüléseket szereznek. Ezen a napon a zászlóalj egy támadást ver vissza Rudkinonál. A következő bejegyzés már február 26.-án kelt, de visszamenőlegesen minden eseményről olvashatunk elég részletesen. Január 27.-én megérkezik a visszavonulási parancs,  Sztaronyikolszkoje nevű faluba, aminek az a jellegzetessége, hogy dombon van és a falu hossza 15 km. Egyórányi menetelés után beérnek a faluba és az eü. részleg a kijelölt helyre berendezkedik.  A zászlóalj hamarosan erős szovjet támadást kap, amiről a szerző nagyon sötét képet fest le, de erre minden oka megvan. A sebesültek egymás után jönnek, vagy hozzák őket. Szilánk és légnyomásos sérülések a leggyakoribbak. Lőtt sérülések még csak elvétve vannak, de a nyílt törések és a roncsolásos sebesülések is előfordulnak. Egy súlyos sérült miatt el kellett hagyni a kötözőhelyet és a nem messze lévő épületbe kellett átmenni az orvosnak, mert a hasi sérült rossz állapotban van. A hasi sérülést sikerült nagy nehézségek árán ellátni, de közben a szovjet csapatok behatoltak a faluba. A segélyhelyet már az ellenség elfoglalta, ezért a sérülttel oda nem lehet visszamenni. Ezért feltették egy szánra és a falutól északra levő fennsíkra mentek. Mikor felértek oda és visszanéztek megdöbbentő volt a látvány. A házak égtek, fegyverropogás már csak elvétve. Keserű a felismerés, hogy a zászlóaljat felmorzsolta az ellenség. Az egyetlen út észak felé vezet, ekkor még mindenki hitt abban, hogy a németek bajtársiasan viselkednek majd. Dr. Viczián Antal egy 60 fős csoporthoz csatlakozik, és tiszti legényével Nagy Zoltánnal együtt halad tovább, nyugati irányba. Most jön az a rész, amit Bárfai Szabó László is megélt és könyvében (Az utolsó emberig címmel) leír. Bár a 60 fős csoport feloszlik több kisebbre, de azért összetartanak. A hasi sérültet, aki csoda, hogy életben maradt, sikerült egy német teherautóra feltetetni, mert a teherautón volt egy német orvos, és vállalta, hogy kórházba viszi. Az egész napi gyaloglás után egy falucska körvonalazódik ki. Leülni nem tanácsos, mert a -25 fokban, aki elalszik a szabadban az megfagy. A békés tájat csak a szétlőtt járművek és az eldobált fegyverek csúfítják el. A faluba beérve az ép házakat már belakták a németek, és a magyarokat nem engedik be oda. Nagyon durván és ellenségesen viselkednek a németek a magyarokkal, mert szerintük ők tehetnek a vereségről (ami nem igaz, de a német katonáknak ezzel tömték tele a fejüket). Az éjszakát egy szénapajtában tölti az író, és másnap már a német katonák is eldobálják a fegyvereiket. Az út mentén még mindig sok az elhagyott jármű és felszerelés. A második éjszaka is egy padláson találja a szerzőt, de legalább valamelyest védett helyen aludhat. A napi 15-20 km-es és a -25 fokos hideg hamar kikezdi az embert. Sok hasznos és kincstári észrevételről olvashatunk, csak sajnos nem így kellene ezeket megtapasztalni. Hogy egy orvosi táska mit tartalmaz, az mindig a körülményektől függ. A visszavonulás első időszakában még tényleg az eredeti funkcióját látta el a táska. De ahogy teltek a napok és fogyott a kötszer, úgy a fennmaradó helyet az élelmiszer töltötte ki. Ilyen a káposzta, krumpli, és a lóhús. Ebben a hidegben a fagyási sérülések a leggyakoribbak. De amikor az orvos sem tud segíteni, mert nincsenek meg ahhoz a körülmények az a legrosszabb. A németek kegyetlen viselkedése visszatérő jelenség, ezt az író mindig más szemszögből tárja elénk, ahogy az élelemszerzés és a hó olvasztás nehézségeit is. Az éjszakai szállás hasonló probléma, mert a németek nem engednek be magyarokat a házakba. Így marad a padlás, az ól, és a csűr persze fűtés nélkül. A gyaloglás első hetének végén az ápolatlanság első jelei kezdenek megjelenni. Egyre több ember kezd tetves lenni és gyakori a kötőhártya gyulladás is.

Az időjárás elkezdett javulni, nappal nincsenek már fagyok csak éjszaka. A lóhúst már nem lehet megenni, marad a káposzta, a krumpli és elvétve a répa. A gyaloglás második hetén elkezdődtek a partizántámadások, de érdekes módon a magyarokat nem támadták meg csak a németeket. Egy korábban hozzájuk csapódott sérült katona sebe elkezdett gennyesedni. miközben ezzel foglalatoskodtak, megjelent a semmiből 4 orosz katona. Miután az orosz katonák megértették, hogy az író orvos és csak sebesültek vannak vele, nem ejtették fogságba őket. Inkább adtak nekik kenyeret és továbbengedték őket. A tetvek támadása egyre fokozódott, és csatlakozott hozzájuk 5 fő így már 9-en gyalogoltak tovább. Az enyhe időjárás miatt sáros és latyakos lett minden. A megfázásos és hurutos esetek száma megemelkedett, de mindenki, aki tudott az ment tovább. Ezután nagyon érdekes magyarázatot kapunk a napi rutin szükségességéről és a létfenntartás sorrendjéről, de az úthálózatról is kapunk egy szűk ismertetőt. Az ivóvízszerzés nehézségei, és a sebesültek ellátatlansága kezdett komoly baj forrása lenni, ennek árnyoldalait osztja meg velünk részletesebben a szerző. A menetelés harmadik hetén egy nagyobb faluba érve az egy elhagyatott üzem udvarán nagy mennyiségű barnacukrot találnak. Mindenki cukrot evett, ameddig a hasa bírta. Az ezzel járó bajok csak másnap keletkeztek. A szomjúságot forralás nélküli vízzel csillapították, aminek gyomorgörcs és hasmenés lett az eredménye. Maga az orvos is 3 napig küszködött, még lázálmai is voltak, részletesen beszámol mindenről, amire emlékszik. De egyszer az a hír terjedt el, hogy valaki német járőrt látott jól felszerelve. A 9 fős csapat két részre szakadt, és akiben volt erő az előre ment. A csüggedtséget és a reménytelenséget a hit és a bizalom váltotta fel, és ez sok embernek hihetetlen erőket adott. Az orvosnál azért még nem volt minden rendben, erőtlennek és gyengének érezte magát sokszor kellett megállni pihenni. Egy búskomor önértékelés során meg kellett állapítania, hogy még a takaróját is ellopták az éjszaka a „bajtársak” az „aki bírja az marja” elv alapján. A megmaradt kis csoport folytatja az útját a vélt védővonal felé, mert aknarobbanásokat hallanak. A doktor kezdi elhagyni magát és már nem érdekli semmi és senki csak le akar ülni pihenni, de a  jó bajtársak nem hagyják magára hanem tovább viszik a remélt cél felé. Hálásak lehetünk a doktornak, amiért leírja, mi játszódik le benne ott és akkor, mert különben nem tudnánk elképzelni sem. Egy nagyobb dombot kell még leküzdeni, ami csak fogcsikorgatva sikerül, és a tetejéről meglátják a Kánaánnal is felérő német vonalakat. Ez új erőt ad mindenkinek és sikerül elérni a német vonalakat, ahol mindenkit állapota és rangja szerint elkülönítenek. A közel egy hónapos gyaloglás alatt 280 km-t (nem tévedés, mintha megtennénk gyalog a Budapest-Mátészalka útvonalat az M3-as autópályán) tettek meg, és végre rendezett körülmények között kezdhetett el gyógyulni a doktor. Az érzelmek váratlan előtörése után az orvos mély álomba merül, mert van mit kipihennie.  A következő bejegyzés már Varsóban íródott március 11.-én. A doktor kisebb ok fejtegetését olvashatjuk el a sok benne felmerült kérdéssel kapcsolatban. Utána 9 napot ugrunk előre, de csak látszólag, mert utólagosan mindent elmesél az orvos részletesen. Mint kiderült volhíniai láza volt, amit a tetvek terjesztettek, és olyan ritka ez a betegség, hogy tanulmányt írtak az esetéről. A várva-várt hazamenetel a kórházvonattal már nem csak egy álom, hanem valóság, mert Bécsen keresztül visz az út Magyarországra. Az út során többször is lázas lesz és néhány dologra nem emlékszik az útból. A doktor a Keleti pályaudvarra beérve üzenetet küld a családjának, akik később elintézik, hogy a debreceni klinikára kerüljön. Csak itt szembesül a donni katasztrófa valódi mértékéről. Ezután a lázról és annak érdekességeiről olvashatunk bővebben. A következő bejegyzés már április 20.-án íródott, de már otthonról. Járt Csáktornyán megtudta, hogy az egykori parancsnoka, hogy vesztette életét, és nem is mulasztott el virágot vinni a sírjára. Gerencsér zászlós szomorú esetét is elmeséli, akit a németek egyszerűen lelőttek. Jelentkezik Péterfy őrnagynál, aki átadja neki a kiérdemelt kitüntetését. Ezt a fejezetet néhány emléknek a felelevenítése zárja.

Az utolsó fejezetben már nem katonaként, hanem mint a frontot megjárt orvost láthatjuk viszont az írót, aki leszerelése urán visszament a klinikára, ahol anno kezdte a pályáját. Kitörő örömmel fogadták a doktort, aki szinte egyből munkába is áll. Rendkívül részletesen bemutatja a klinikai életet, a lehetőségeket, az összefüggéseket és azt is hogyan működött 1943-44-ben maga a klinika. Ezután édesapja kálváriáját írja le, aki Pest megye főispánja (a megye első emberét, megyei vezetőjét hívták általában így) volt, amikor a nyilas pribékek átvették a hatalmat (Viczián István megírta emlékiratait, ami nagy örömömre hamarosan meglesz). Ezután az életében végbement nagy változásokról számol be nagy részletességgel. Az egyik ilyen, amikor feleségül veszi szíve választottját, és ami ide vezetett. A háború közeledtével a bajok is sokasodtak, a bombázások kezdtek napi rutinná válni. 1944 májusában megkapja a sebész szakorvosi kinevezést, de ahogy azt megkapja az sem mindennapos. Aztán a doktor olyan megbízást kap ami váratlanul éri. A megbízás szerint egy 500 ágyas kórházat kell vezetnie Sopronban. Amíg a kórház személyzete és az adminisztrációs dolgok rendeződnek felkeresi Jávorszky doktort a városban, aki egy 400 ágyas sebészeti osztályt vezet és Ő az egyetlen sebész ott. Jávorszky doktor nagyon örül az új jövevénynek, aki az elkövetkezendő 2 hónapban olyan tapasztalatokkal gazdagodik, ami pótolhatatlan lesz később. Hosszasan megemlékezik Jávorszky doktorról és mind arról, amit ott tanult és tapasztalt.  Aztán egyszer csak megérkeznek az első sebesültek és betegek. A személyzet már megvan, de gyógyszer és kötszer még mindig nincs. De néhány telefon és órák múlva 2 teherautónyi anyag érkezik. Most mutatkozik meg, a Jávorszky doktornál eltöltött 2 hónapnak minden előnye. A vezetéssel és a sebellátással kapcsolatos értékes tapasztalatokat olvashatjuk el igen részletesen több oldalon át. A háború közeledtével elkezdődik a város bombázása. A város romhalmazzá változása során a bombák kezdenek a kórház közelébe is becsapódni. Ekkor jön a hír, hogy a kórházat átköltöztetik egy külföldi városba. Hamarosan a vonat be is áll az állomásra és kezdődhet az egész napos pakolás. A pakolás vége felé bombariadót fújnak, és több bomba az utolsó kocsiknál robban, illetve a kiürített kórház is több találatot kap. Miután eltakarították a romokat és az utolsó kocsikból  amik megsérültek a robbanások során kiszedték  ami még használható a vonat elindult az orvos és felesége nélkül. Ők csak Ágfalván 3 km gyaloglás után tudnak csatlakozni. Napokon át vesztegelnek Bécs környékén, de egy kis szalonna és kolbász megoldást jelent a problémára. Így jutnak el Bad Gasteinbe ahol leadják a sebesülteket. Itt 1 hónapig maradnak, majd átmennek Dorfgasteinbe. A háború vége itt éri dr. Viczián Antalt és feleségét akik kis vártatva eldöntik, hogy hazamennek. Az elhatározást tett követi és Hegyeshalomnál a himnusz dallamára könnyekkel küszködve átlépik a határt…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.