A harckocsi fejlesztésének a története 1933-ra vezethető vissza. Egy új harckocsi kifejlesztéséhez az ipari háttér és a szaktudás is megvolt. Az Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolása után az újonnan megalakult Csehszlovákia területén Európa egyik legjelentősebb hadi- és fémmegmunkáló ipara maradt. Franciaország és Anglia támogatásával ez az ipari kapacitás megőrizte magas színvonalát és ez a II. világháború végéig megmaradt. Alapvetően két olyan vállalt volt az országban, amelyik egy ilyen projektet ki tud vitelezni. Az egyik a Skoda, a másik a CKD (Českomoravská Kolben-Daněk), a többi kisebb vállalat a beszállítói hálózatot tartotta magas színvonalon. Ennek az a magyarázata, hogy míg a két nagyobb vállalat több részegységet is le tudott gyártani és az összeszerelést is meg tudta oldani, addig a kisebb cégek csak bizonyos részegységek legyártását tudta garantálni. Ekkor indult ugyanis egy új harckocsi-program a lovassági csapatok felváltására. 1935-re a Skoda elkészítette a prototípust, és a tesztek után a rendszeresítése mellett döntöttek a Csehszlovák hadsereg szakemberei. A felfedezett kisebb hibák kijavítása nélkül rendeltek belőle 160 darabot, a hibákat csak később 1939-re javították ki. Ez a harckocsi volt az LT-35, ami abban az időben a korszerű típusok közé tartozott, bár a futóműve bonyolult volt, és a meghibásodásokra hajlamos.

De a harckocsiban volt még potenciál, ezért a továbbfejlesztése mellett döntöttek. A fejlesztésbe most már bevonták a másik nagy céget a CKD-t. Így jött létre a TNH sorozat, amin belül az LTH, és az LTP, de végül a TNHPS nevű tervezetet találták a legjobbnak. 

A fejlesztés két éven át tartott, és csak a sikeres próbák után, 1938. július 1.-én a rendszeresítés mellett döntöttek. Érdekes, hogy a német megszállásig (1939.március 15-16.) egyetlenegy darab sem készült el belőle. Viszont a németek nagy lehetőséget láttak a harckocsiban és szinte rögtön intézkedtek a gyártás megindításáról. A termelés felfuttatása után, havonta átlagosan 30-75 darab gurult ki a gyárkapun kívülre. Ez a kis táblázat a legyártott darabszámokat tartalmazza:

A gyártás a CKD prágai gyárában történt, amit a megszállás után BMM-nek (Böhmisch-Mahrische Maschinenfabrik) neveztek át. Ez a típus nem mellesleg komoly exportsikereket ért el, mert több ország rendelt belőle. Többek között Svájc (24 darab), Irán (50 darab), Litvánia (21 darab), Peru (24 darab), Svédország (licence alapján 220 darab), Szlovákia (69 darab), Magyarország (108 darab ebből 38 parancsnoki), Románia (50 darab), Bulgária (10 darab). A lengyelországi német hadjáratban 100-nál is kevesebb Pz.38(t) vesz részt, és kedvezően nyilatkoztak róla. A franciaországi hadjáratban már 2 hadosztályt fegyvereztek fel ezzel a harckocsival a 7. páncéloshadosztályt (parancsnoka: Erwin Rommel) és a 8. páncéloshadosztályt (parancsnoka: Adolf-Friedrich Kuntzen).

Ebben a hadjáratban már megmutatkozik az, hogy az erősen páncélozott harckocsikat nem tudják leküzdeni. Ennek ellenére a típus jól bizonyított a harcokban. Az utólagos elemzésekből kiderült, hogy a harcokban jobban teljesített, mint a Pz. I, és a Pz. II, mert a bevetett 230 darabból csak 54 darab sérült meg, de ezek javíthatóak voltak. Javíthatatlan veszteség összesen 8 darab volt. Az 1941. áprilisi Balkán hadjáratban 120+7 darab Pz.38(t) vett részt a 8. páncéloshadosztály keretén belül. A rendkívül gyorsan végbemenő hadjáratban, ami 3 hétig sem tartott, összesen 7 darab veszett oda. A német hadvezetés a közelgő Szovjetunió elleni offenzívára 625 darab Pz.38(t)-t állított csatasorba, és további 35 darab parancsnoki változatot, ebből 5 páncéloshadosztályt szereltek fel.  Ebből 4 páncéloshadosztály a „Közép Hadseregcsoportban”, a maradék 1 páncéloshadosztály az „Észak Hadseregcsoportban” volt hadrendben.

Az alábbi táblázat a hadosztályokat és a darabszámokat összegzi:

1941. június 22.-én megindult támadásban picivel több, mint 650 darab Pz.38 (t) vesz részt, ami a támadó páncélos erők több mint 25 százalékát teszi ki. Amíg csak a BT-2-5-7 harckocsikkal, és a T-26-os páncélosokkal találkozik addig nem is volt különösebb gond, mert ezeket le tudták küzdeni. A gond akkor keletkezett, ha a T-34-es vagy a KV-1-es harckocsit kellett leküzdeni. A hadjárat elején ezekből a harckocsikból csak kevés volt, de a folyamatos csatározások miatt 1942 áprilisára 520 darabra csökkent az állomány. 1942 nyarára, amikor a T-34-esek már kezdtek nagyobb számban megjelenni, egyértelművé vált, hogy a Pz.38 (t) nem rendelkezik kellő védelemmel és tűzerővel. Ekkor kezdték el keresni a lehetőségét annak, hogy más módon, de hasznosítani tudják a harckocsikat. Ennek egyik jele a több mint 100 darab legyártott lőszerszállító Munitionspanzer 38(t) változat. Egy másik változat is készült, ami a műszaki-mentő feladatkört töltötte be, Bergepanzer 38(t) néven. Pontos gyártási darabszám nem ismert, de az tudható, hogy csörlővel és daruval egyaránt fel volt szerelve. A parancsnoki változatot Panzerbefehlswagen 38(t)-nek hívták és a torony mögött felépített keretantennáról lehetett felismerni. Több részegység gyártása a háború végéig folytatódott. Számos koncepció látott napvilágot, ami aztán a fronton bizonyította életképességét:

Magát a harckocsit csak 1942.június 20.-ig gyártották, de az alvázat kisebb módosításokkal 1945 márciusáig folytatták. Csak az alvázból, miután leállították a harckocsi gyártását, körülbelül 4600 darabot építettek. Ha a hozzávesszük az eredetileg legyártott Pz.38(t)-ket is akkor picivel több, mint 6000 feletti számot kapunk. 1944 közepén még 230 darab Pz.38(t) volt hadrendben, de csak a fele volt hátországi feladatok ellátására elkülönítve. Ennek ellenére 1945 márciusában már csak 150 darab volt, de nem egységesen súlypontot képezve, hanem szétszórva, de ekkor, már amennyit lehetett bevetettek a harcokban.

A Pz.38 (t) alkalmazása a Magyar Királyi Honvédségben:

Előre bocsátom, hogy csak nagy vonalakban tudom felvázolni az eseményeket, ezért szíves elnézést kérnék mindenkitől, de mindenképp szerettem volna írni erről, ha csak felületesen is.

A Gyorshadtest hadműveletei során egyértelművé vált (1941. június 28-tól november 24-ig), hogy a honvédség nem rendelkezik olyan harckocsival, amelyik az előrenyomulásnál megfelelő páncélzattal és fegyverzettel rendelkezett volna. 1941. szeptember 7.-én Horthy kormányzó, Bárdossy miniszterelnök és az új vezérkari főnök Szombathelyi Ferenc látogatást tettek Hitlernél Rastenburgban. A 3 napos tárgyalás eredményeképpen szóban megállapodás született arról, hogy a Gyorshadtest elveszett felszerelésének pótlására sor kerül, és a németek harckocsikat biztosítanak egy páncélosalakulat felállításához. Ezen kívül szóba került, a Gyorshadtest felváltásának körülményei, és a távlati tervek a keleti fronton.  Ez a lehetőség a legjobbkor jött, mert 1941. október 1.-én életbe lépett a Huba III.-A hadrend, ami egy tábori páncéloshadosztály felállítását irányozta elő. A Huba III.-B hadrend, ami 1942. október 1.-én lép életbe, már két páncéloshadosztállyal számol. Az 1. páncéloshadosztály az 1. gépkocsizó dandár, az 1. felderítő zászlóalj, az egykori 9. harckocsi zászlóalj, és az 1. és az 5. gépkocsizó könnyű tüzérosztályból alakult meg. A megállapodás értelmében, 1942 januárjában 40 tiszt és 120-150 harckocsizó részt vehetett Wünsdorfban, a páncélos iskola 8 hetes tanfolyamán, ahol a Pz.38 (t) páncélosra kaptak átképzést. Ezen kívül, Németország 108 darab ilyen harckocsit is átadott több részletben a megalakulóban lévő páncéloshadosztályok felállításához.

A 2. páncéloshadosztályhoz felhasználták a 2. gépkocsizó dandárt, 4 kerékpáros zászlóaljakat, és a 15. gyalogezred törzsét is. Akik az első átképzési csoportban voltak, azok az új gyártású „F” szériás Pz.38 (t)-n tanultak, majd a kiképzett személyzetet és a harckocsikat együtt vitték Esztergomba. A tananyag további részét képezte a Pz.IV „F1” széria megismerése is, mert abból 22 darabot kapott az új páncélos egység. Az itthon maradt legénység többi tagját Esztergomba vezényelték, ahol német segédlettel a helyszínen képezték át őket a típusokra. A keleti fronton 1941 decemberében kialakult helyzet és az elszenvedett veszteségek miatt, 1942. január 6.-án Ribbentrop német külügyminiszter Budapestre érkezik, és tárgyalásokat folytat Horthy kormányzóval és Bárdossy miniszterelnökkel a komolyabb részvétellel kapcsolatban. Ennek folyományaként január 21.-én Keitel vezértábornagy és kísérete megbeszélésen vesz részt Bartha honvédelmi miniszterrel és Szombathelyi vezérkari főnökkel. Hosszas huzavona után sikerült megállapodni a 9 gyalog, 1 páncélos, és 7 megszálló hadosztályról.

A 30. Magyar harckocsiezred Esztergom-tábor területén lévő díszszemléje.
Előtérben Nimród, a háttérben pedig Pz. 38(t) harckocsik.

Míg ezek az események zajlottak a kiképzés zavartalanul folyik tovább, és 3 szállítmányban megérkeznek a harckocsik is. Az utolsó szállítmány, ami február közepén érkezett már a „G” változatból való. Az összesen 108 darab harckocsiból 19 darab Esztergomban maradt további kiképzési célokra. A tanfolyam március végén véget ért, és a két kiképzett állományból egy-egy zászlóaljat kialakítva, egy harckocsiezredet állítanak fel áprilisban szám szerint a 30.-adikat.

Az 1. tábori páncéloshadosztály alakulatai:

Parancsnok: dálnoki Veress Lajos altábornagy
Vezérkari főnök: Koszorús Ferenc vezérkari ezredes
Tüzérségi parancsnok: Tiszay Béla ezredes
30. harckocsiezred: Zádor Endre alezredes
51. páncélvadász zászlóalj: Törcsváry János alezredes
1. gépkocsizó lövészezred: Sáska Elemér vezérkari ezredes
1. gépkocsizó könnyű tüzérosztály: Ollé-Kunoss Jenő ezredes
5. gépkocsizó könnyű tüzérosztály: Csöndes István alezredes
1. felderítő zászlóalj: Vaska István alezredes
Hadosztály közvetlen:
1. utász század, 1. híradós század, 51. légvédelmi tüzérosztály,

A megközelítőleg 12.500 fős hadosztály harckocsi állományát 17 darab Toldi I-II.könnyű harckocsi, 89 darab Pz.38 (t) könnyű harckocsi (magyar viszonylatban ez közepes harckocsinak volt besorolva T-38 néven), és 22 darab Pz. IVF1 közepes harckocsi (magyar viszonylatban nehéz harckocsinak volt besorolva). Mindkét harckocsizászlóalj 3 századból állt, ebből két százada Pz.38 (t)-vel volt felszerelve, míg a fennmaradó 1-1 század (ami a 3. és a 6. század volt) Pz. IVF1 páncélossal volt feltöltve. A páncélvadász zászlóalj állományát 19 darab 40 mm-es Nimród páncélvadász és légvédelmi gépágyú és 1 darab Toldi alkotta. A felderítő zászlóaljnak 14 darab Csaba páncélkocsija és ismeretlen számú Toldi könnyű harckocsija volt. A lövészezred személyi állománya 965 fő legénység és 30 fő tiszt. 

A lövészezrednek 3 zászlóalja volt, ezekben 3 lövészszázad és egy géppuskás század. A lövészszázadoknak 12 golyószóró, két 50 mm-es gránátvető, és két 20 mm-es nehézpuska tartozott. A géppuskás századnak 12 darab géppuskája volt. A könnyű tüzérosztályok 3 üteggel rendelkeztek, ütegenként 4 darab 105 mm-es könnyű tarackkal, és 2 darab géppuskával. A légvédelemről 2 üteg 80 mm-es Bofors légvédelmi ágyú gondoskodott, egy ütegben 4 darab ágyú volt. A páncéloshadosztály a lengyelországi Rzeszow városában rakodott ki. Ez a város az ország délkeleti felében, a Sandomierzi medence déli részén található, nem mellesleg a Kárpátaljai Vajdaság székhelye. Innen kellett saját lábon a Donhoz menni, ami 1400-1500 km-es út volt. A menetvonal érintette Lemberget, Zsitomirt, és Kijevet, majd július 10.-én elérték a harcterületet Sztarij Oszkolt. A páncéloshadosztályt a július 18.-a és szeptember 15.-e között lezajlott 5 hídfőcsatában került bevetésre.  Ezek a csaták az urivi és korotojaki csaták voltak, Uriv térségében 3, Korotojaknál 2 nagy csata zajlott a hídfők megszüntetésért. Sajnos a hídfőket megszüntetni nem tudták, de kiterjedésüket lekicsinyítették, és ez az állapot fent maradt az 1943. január 12-14-i nagy támadásig.

Érdemes elolvasni Görgényi Dánel: Signum Laudis című könyvét a 150. oldaltól, nagyon hiteles képet kapunk az ott zajlott harcokról. A csatározások a páncéloshadosztályt alaposan meggyengítették, mert miután kivonták az Oszkino-Javlenica térségbe szeptember 16.-án kevesebb, mint 55 bevethető harckocsija maradt. Ezután a Kamenka- Krutyec- Volcse területére vonták vissza feltöltésre a hadosztályt. Miután a hadosztályt a Creamer -hadtestnek rendelték alá, áttelepültek a scsucsjei hídfő mögötti területre, helyileg Pilipynél állomásozott. Januárra a bevethető harckocsik száma 71 darabra emelkedett, és kb.: 50 darab volt javítás alatt. Február 10.-ig bezárólag amikor Harkovba ért a hadosztály, egyes források szerint elveszette az összes harckocsiját, de olvastam olyat is, hogy 10 darabnál is kevesebb harckocsi érte el a várost. Azért nem részletezem a harccselekményeket, mert annak egy külön cikket szentelek majd, ami előreláthatólag 4-5 oldal terjedelmű lesz.

Magyar Királyi Honvédség
 

A futómű és a járószerkezet a legkorszerűbbek közé tartozott egész Európában. A lengéscsillapításról oldalanként 2-2 laprúgó köteg gondoskodott, ami mind a 4 futógörgőhöz csatlakozott. Mindegyik laprugó köteg 6 lapból állt, amit középen egy összefogó pánt rögzített egymáshoz. Maga a lánctalp feszességtől függően 92-94 tagból állt. Egy lánctag 104 mm hosszú és 293 mm széles, és csapszegekkel kapcsolódnak egymáshoz. A lánc felfekvési hosszára is több, de eltérő adatot találtam. Csak abban van egyezés, hogy a felfekvési hosszat 2240 és 2920 mm közé teszik, a két lánctalp közötti távolság a középpontnál mérve 1780 mm. Elől található meg a láncvezető görgő, ami 19 fogas és 600 mm átmérőjű. Hátul a kisebb lánctámasztó görgő, ami 525 mm átmérőjű. E két görgő között a szembetűnően nagy, 4 darab 775 mm átmérőjű futógörgő. Ezeknek a futógörgőknek a felülete gumiperemes, és a nagy átmérő garantálja, hogy a sár nem ragad a görgők közé. Felül 2 darab 225 mm átmérőjű szintén gumiperemes lánc támasztógörgőt láthatunk. Az egyik támasztógörgő az első és második futógörgő felett, míg a második támasztógörgő a második és harmadik futógörgő fölé került. A harmadik és negyedik futógörgő felett nem volt támasztógörgő, mert ha kellően laza volt a lánctalp, akkor a negyedik futógörgőre felfeküdt a lánctalp, így az vette át a támasztógörgő szerepét is. A másik ok, hogy a lánctalp vezetése felül nem vízszintes volt, hanem kis szögben hátrafelé lejtett. A konstrukció másik nagy előnye, hogy egyszerűsége és tartóssága miatt képes volt megbirkózni a mostoha útviszonyokkal is. A harckocsi lejtőmászó képessége 45 fok, lépcsőmászó képessége pedig 0,8 m. A legkisebb fordulási sugara 5 méter, az árokáthidaló képessége 1,9 m, a fajlagos talajnyomása pedig 0,53 – 65 kg/cm2 között változik megint csak kiadványtól függően.

A motorból két félét rendszeresítettek hozzá. Az első, ami az elterjedtebb egy 7754 cm3-es soros 6 hengeres folyadékhűtéses motor. A motor 4 ütemű és benzin üzemű, furat/löket aránya 110/136 mm. A motor típusa Prága EPA, a teljesítménye 125 lóerő, és a svéd Scania gyártól vették meg a licencet. A teljesítményhez tartozó fordulatszám pedig 2200 ford./perc. A motor fajlagos teljesítménye majdnem 13 Le/t, ezt az erőforrást az A-D változatokban használták. A másik motor hengerűrtartalma és felépítése nem változott, csak 25 lóerővel erősebb lett. Így az már 150 lóerős lett, és a teljesítményhez tartozó fordulatszáma is növekedett 2500 ford./percre. Ezt a motort az E-G szériába építették be. Az erősebb motor típusa Prága EPA/2, de létezett egy még erősebb verzió is Prága AC és AC/2 néven. Az utóbbi két motort más típusokba építették be, e típus alvázának a felhasználásával. A motor a harckocsi hátuljában, hosszában került beépítésre. A motor az erejét kardántengelyen keresztül továbbította az első lánchajtó kerekekhez, de közben még a váltót és a fogaskerékházat is érintette. A kuplung 1 tárcsás kivitelű, a váltónak 5 előre és 1 hátra fokozata volt. Az első sebességi fokozatban max. 4,2 km/h-ig lehetett gyorsulni, a hátramenetnél ez az érték 6,1 km/h. A váltó Prága-Wilson típusú, amelyet angol licence alapján gyártottak bolygóműves megoldású volt. Mielőtt a váltó gyártását megkezdték volna, azt előtte egy kicsit módosították a felhasználás jellegének megfelelően. A kormányzás botkormányok segítségével történt, a differenciálmű hathatós segítségével. Maga a kormánymű a fogaskerékháznál kapott helyet, ezért a harckocsi nagyon érzékeny volt a szemből érkező és páncélt is átütő találatokra. Az üzemanyagtartály térfogata 220 liter, de ez nem egy, hanem kettő darab 110 literes tartályba lett elosztva. Ezzel a mennyiséggel, úton max. 250 km-re volt elegendő, és 100 km-en átlagosan 90 litert fogyasztott. Terepen már csak max. 120 km-t tudott megtenni egy tank üzemanyaggal. Terepen az útviszonyoktól függően 100 km-en átlagosan 175-190 litert fogyasztott. A kipufogócső és a dob, amiből csak egy darab volt, a test farlemezének a felső felére lett szerelve a vontatószem fölé keresztben. A maximális sebessége úton 42 km/h, terepen már csak 15 km/h.

A páncéltest teljes hossza kiadványonként változik, 4600 mm és 4900 mm közötti értékek a legelterjedtebbek, de 3 kiadványnál közel azonos értékre bukkantam, és a külföldi mértékadó internetes források is a 4610 mm-t adják meg, mint a teljes hosszúságot. A szélességben sem teljes az egyetértés, itt szinte minden forrás más értéket ad meg. De a legtöbben 2050 mm és 2150 mm közé teszik a teljes szélességet. De egy külföldi újság és egy internetes publikáció, egyező adatot adott meg egymástól függetlenül. Ezért Én is ezt az adatot adom meg, ez pedig 2140 mm. A magasságban sem teljes az egyetértés, mert a 2110 mm-től a 2145 mm-ig sok számot találunk. Több forrást és fórumot átnézve 2400 mm körül van a helyes magassági érték. Az A-D változatnak a tömege sem egységes, de közel azonosak az adatok szinte minden kiadványban, ezek szerint 9400 és 9750 kg között van a tömege. Hasonló a helyzet az E-G változatnál, ott 10400 és 10800 között adták meg a tömegadatokat. A személyzet négy főből állt, mert a parancsnoknak kettős feladata volt. Azon felül, hogy ő felelt a harckocsiért a célzás is rá hárult. A személyzet többi tagjának pedig megvolt a saját feladata. A vezető, aki vezette a harckocsit, a rádiós-lövész, aki kezelte a vezető melletti géppuskát és a rádión jött parancsokat továbbította.
A töltő töltötte a löveget és kezelte az ágyú melletti géppuskát. A test kialakítása a német kívánalmaknak maximálisan eleget tett. Egyik jele ennek a lépcsőzetes felépítés, és a szegecselt test, és torony. Bár a szegecseléses rögzítés kezdett kimenni a „divatból”, mert ha a harckocsi találatot kapott jó eséllyel a fellépő erők miatt a szegecsek megsérültek, és ilyenkor önálló életet élve könnyen megsebesíthette a személyzetet. A has magassága 400 mm, a gázlóképesség 900 mm, az oldalstabilitás értéke 30 fok. De ismerjük még a terepszögek értékét is, ami azt mutatja meg, hogy milyen szögű emelkedőn vagy lejtőn tud előre vagy hátra menni anélkül, hogy az elejét vagy a hátulját a fölbe fúrná. Ez a terepszög elől 35 fok, míg hátul egy picivel kevesebb, ott csak 30 fok.

Nagyon érdekes, hogy számos példány maradt fent ebből a típusból mind a mai napig, de a páncélzat vastagságában és dőlésszögeiben is kevés az egyező adat. Hogy ne menjünk olyan messzire, Budapesttől 190 km-re Besztercebányán van egy haditechnikai múzeum, ahol ebből a típusból is található kiállított példány (ha lett volna pénzem rá, már elmentem volna oda). Az A-D változatnak a teknő vastagsága 8 mm volt. A teknőlemezhez csatlakozik a 25 mm vastag haslemez, majd ehhez a 25 fokos dőlésszögű és 25 mm vastag orrlemez. Ebből jön egy 80 fokban döntött lemez, ami a vezető előtt található, a vastagsága ennek is 25 mm. Ezután a vezető figyelő nyílása és a géppuskanyílás körüli lemez jön (felső front lemez), aminek 17 fok a dőlésszöge és 25 mm vastag. A test oldalának a lánctalp mögötti lemezének nincs dőlésszöge, de a vastagsága 15 mm. Ezek felett a felépítmény oldallemeze található, aminek megint nincs dőlésszöge és a vastagsága ennek is 15 mm. A motortér felső lemeze 8 mm vastag, de csak középen, mert a két széle 45 fokos szögben lefelé van döntve. A farlemez két részre osztható. A felső része 60 fokban döntött, vastagsága 10 mm. Az alsó része 12 fokban van döntve, vastagsága 10 mm és egy vontatószem is található itt. Az E-G változatnál a teknő vastagságát növelték 2 mm-rel, hogy az aknák ellen jobban védve legyen. A haslemez dőlésszöge és vastagsága nem változott, az orrlemeznek csak a vastagsága növekedett 25 mm-rel, így 50 mm-es lett. A vezető előtti lemez vastagsága megduplázódott, amit úgy értek el, hogy a már meglévő 25 mm-re rászegecselték a másik 25 mm-t, így ez is 50 mm-es lett. A felső front lemezt megvastagították 25 mm-rel, ezért itt is 50 mm a vastagság. A test tetőlemezét 2 mm-rel megnövelték, és 10 mm vastag lett. Az oldallemezek is vastagodtak a hiedelmekkel ellentétben, a változás 15 mm, de ezzel 30 mm-re emelkedett a vastagság mértéke. A farlemez vastagsága nem változott, az maradt az eredeti érték. Ez az általam készített kis táblázat összegzi az eredeti értékeket és a változásokat:

Fegyverzet terén egyféle löveget és egyféle géppuskát alkalmaztak. Az eredeti ágyú Csehszlovák gyártmányú Skoda A7 típusú. Már magában az űrméretben sincs megegyezés, mert a szakirodalmak kétféle adatot közölnek. Az egyik érték 37,2 mm-es a másik pedig kereken 37 mm. Ebből fakadóan az űrmérethosszban sem mindenhol egyeznek az számok. Jelen esetben három különféle összeget tesznek közzé. Az első az L/40, ez azért nem lehetséges, mert ez az űrmérethossz a Skoda A3 ágyúnak az értéke, ami szintén 37 mm-es volt. Az L/45-ös űrmérethossz azért nem jó, mert az meg a már megszokott 37 mm-es KwK 36-os ágyúnak az űrmérethossza. Ennek az ágyúnak az alapja az M36-os vontatott páncéltörő ágyú. A harmadik űrmérethosszunk az L/47,8, amit több helyen L/48-nak is írnak. A német szakembereknek a tetszését elnyerte annak tulajdonságai, ezért az ágyú rendszeresítése mellett döntöttek. Az ágyúnak a KwK 38 (t) nevet adták. Ebben az esetben a „t” betű a csehszlovák eredetre utal (tschechisch). Az ágyú tűzvonala 1670 mm magasan volt, a függőleges emelkedési szöge +12 fok, illetve a süllyedési szöge -6 fok volt. Ha ezt az űrmérethosszat vesszük, akkor a csőhossz 1769 mm.

A fegyvernek félautomata vízszintesen mozgó ékzárja volt. Egy lövedékének a tömege 0,815 kg, a lövedék kezdősebessége 750 m/s. Ezzel a kezdősebességgel, 30 fokos becsapódási szögnél 100 méter távolságból a 42 mm vastag páncélzatot ütötte át. Ugyanezekkel a feltételekkel 500 méter esetén már csak 36 mm volt az ágyú átütő képessége, 1000 méternél pedig 30 mm-en hatolt át. A tűzgyorsasága 15 lövés/perc, de tartós használatnál 6-8 lövés/perc.  A volfrám-magvas lőszer kezdősebessége 1040 m/s, a lőszer tömege még a fele sincs a sima páncéltörő lövedéknek 0,370 kg. A páncélátütése viszont majdnem 50%-kal több, 100 méteren 30 fokos becsapódásnál 64 mm. A távolság növekedésével az átütés mértéke csökken a légellenállás, a szél, és a környezeti viszontagságok miatt. Ezért 500 méterről már csak 54 mm, 1000 méterről 42 mm az átütés. A főfegyvernek a lőszer kiszabatja 90 darab, a kiegészítő fegyverzetnek pedig 2700 darab. A géppuskából kettő darab lett a harckocsiba beszerelve. Az egyik a vezető mellett volt elhelyezve, míg a másik a főlöveggel párhuzamosan. A géppuska ZB vz.37 típusú (Zborjovka Brno), és 7,92 mm-es lőszert tüzelt. Ez azért volt jó a németeknek, mert az ő géppuskájuk az MG 34 ugyanezt az űrméretet használta. A géppuska teljes hossza 1105 mm, ebből a cső hossza 678 mm. A fegyver keskeny, de egy kicsit nehéz, mert majdnem 18 kg a súlya. A gázdugattyús működésű fegyver egyik sajátossága, hogy rendelkezik tűzváltókarral (ez egy olyan kis fül, ahol a tűzgyorsaságot lehetett állítani). Az első fokozatban 450 lövés/perc, míg a másodikban 700 lövés/perc volt a tűzgyorsasága. Ez a géppuska léghűtéses, a reteszelése billenős kialakítású. A lőszert jobbról adagolták, vászon vagy fém hevederben. Az irányzéka nyílt irányzékos, 200 méterenkénti osztással, egészen 2000 méterig. A hatásos lőtávolsága 1000 méterig terjedt. A cső huzagszáma 4 és jobb irányú. Harckocsin kívül is használták egy fémállványra helyezve, aminek a magassága állítható volt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.