A „Cica”. E név hallatán nem a négylábú házi kedvencre gondolok, ami ilyenkor beugrik az embernek. Hanem arra a csodálatos emberre, akinek köszönhetően bemutathatom-e könyvet. Nem véletlenül kapta a „Pumák Krónikása” nevet, mert ezen kívül még 2 könyve jelent meg (Pumák és a többiek, Pumák és boszorkányok). Ezen kívül rendszeresen publikált a Top Gun magazinba és Cserny Miklós bajtársával lefordították Adolf Galland: 104 légi győzelem c. könyvét, ami így magyarul is megjelent. A könyvet kétszer is kiadták, (nekem mind a kettőből van egy-egy példány) és az első kiadásból egy példányt egy aukciós portálon találtam meg, és azon melegében megvettem. A második kiadásból is azon a portálon találtam egy eladó darabot csak 5 évvel később.

A könyv 5. oldalán egy nagyon rövid, de szívhez szóló bevezetőt olvashatunk, ami sok igazságot tartalmaz.

Az első fejezet (Nem mindenki születik repülőnek) a 7. oldaltól kezdődik, és 1939 júniusáig visz minket vissza az időben. Az első oldalon arról olvashatunk, miként került kapcsolatba a repüléssel és mi késztette arra, hogy pilóta legyen belőle. Egy családi tragédia és a sikeres érettségi vizsga után más lehetőség nem révén jelentkezik a HMNRA-hoz (Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap) amit sikeresen teljesít, de beiskolázására nem kerül sor. Itt ismerkedik össze Debrődy Györggyel. 1939 szeptemberében elhelyezkedik első munkahelyén és bepillantást nyer a nagybetűs életbe. A munkát felváltja a Levente behívó majd onnan a Repülő Alap budaörsi repülőtere az út. A kezdeti kudarcok után augusztus 13.-án egyedül repülhetett. Másnap megkapja becenevét, ami aztán rajta is maradt. Az alapfeladatok elvégzése után a műrepüléssel is megismerkedik. Egy-két repülési baki után szeptemberben kiderül, hogy Szombathelyre a Repülőgép vezető iskolaezredhez kerül (Regvi). A sok kellemetlenség ellenére sokat tanult az itt eltöltött idő alatt.

A második fejezet a 20. oldaltól kezdődik (Mégiscsak katonát csinálnak belőlünk), ami a Regvinél eltöltött 11 hónap eseményeit mutatja be. A fejezet első oldalain megismerkedhetünk a bevonulás körülményeivel, és az első napok szokásos káoszával (Én Tapolcán voltam 2003-ban katona, de kísértetiesen nagy volt a hasonlóság). Ezután bemutatja azokat a személyeket, akik foglalkozni fognak majd vele és társaival. Az Arado 96/a-val történő repülésről, mint nagy élményről nem felejtkezik el beszámolni. Ahogy arról sem, milyen repülőnótákat tanultak meg, a címek alapján megkereshető a legnagyobb megosztó oldalon. Aki volt katona, az tudja, hogy milyen szivatások léteznek. Az emberi elme ilyen téren elég fantáziadús, ebből kapunk egy csokorra valót, ahogy haladunk előre a fejezetben. Miután elmeséli, hogyan zajlik egy nap, két nagyon érdekes és mulatságos eseményről olvashatunk, az elsőnek Cserny Miklós a főszereplője, a másodiknak Ő saját maga. Ez a fejezet bővelkedik az észrevételekben az oktatókkal kapcsolatban, és a különleges történetekben (pl.: délvidéki emlékérem megszerzése). Miután bizonyosságot nyer, hogy Kassára kerül 7 társával együtt, tesznek egy kitérőt Vátra, ahol júniustól augusztusig tartózkodtak. A váti résszel 3 oldal foglalkozik, ahol eseményből nincs hiány. Az idilli táj, amely a kastélyból nézve nem mindennapos csak a látszat volt. Repülni csak ímmel-ámmal azt sem egyedül lehetett, de cserében az alsószelestei kocsmában mindenki jól érezte magát. Külön érdemes megemlíteni a templomban történő orgonázást, és amikor Rákosi Béla altábornagy szemlét tartott a repülőtéren. A parancs kézhezvételével végleg eldőlt, hogy a következő állomás a kassai akadémia, a parancs mellé csatolt levelet (amiben fenyítés kiszabása volt) „véletlenül” elfúlta a szél.

A harmadik fejezet (Két év Kassán) 30 oldalon foglalkozik a Kassán eltöltött idővel. Az akadémia felavatásának felidézése után megismerkedhetünk az oktatókkal név szerint, és a tantárgyak sokaságával (összesen 39). Ezután az akadémiai élet rejtelmeibe kapunk bepillantást a tanulás, a szabadidő, a tréfák, és a kötelezettségek tekintetében. Az oktatókkal kapcsolatban szinte mindegyikhez fűződik egy jó története, ilyen pl.: Lóczy Sándor esete a szellemekkel, Hollós alezredes és az okos vonalzó, Kacsur szkv. a foglár találkozása az íróval, vagy az akadémia kutyája Bumbó nem mindennapi esete. Ezen történetek között olvashatjuk a szerző és a fogorvos „összeismerkedését”, illetve az akadémiai élet egyéb oldalairól is. Ilyen a táplálkozás, az engedély nélküli eltávozás, és a tanulmányi eredmények. De 3 történetet szeretnék kiemelni, ami elég mulatságos. Az első az állomásparancsnok és egy szakaszvezető találkozása az utcán, a második, amikor az énekkari próbán az író „osztatlan” sikert produkál, a harmadik történetben pedig Debrődy György és Kenyeres Miklós esete, amikor ketten kuporodnak be egy ME-109-es kabinjában. Az utolsó 6 oldalon már olyan élményekről olvashatunk, mint a Sólyommal, Aradóval és CR-42-vel való repülés Fülöp százados keze alatt. Ezen kívül, Kirchlehner Ödön alezredes üde színfoltja lett az akadémiának 1942-es év utolsó harmadától kezdve. A fennmaradó 3 oldalon egy rövidke visszatekintés található az akadémián eltöltött 2 évről minden vonatkozásban, és a jó hír, hogy Mátyásföldre vezet az út tovább.

A negyedik fejezet (A mátyásföldi repülőtéren) azt a 8 hónapot tárja elénk, amit az író itt töltött további 3 bajtársával (köztük volt Cserny hadnagy is) együtt. Az első oldal egy frissen avatott hadnagy lelkivilágát szemlélteti, miközben a főváros útjait járja. A segédtiszti irodában „egyedi” fogadtatásban részesültek, majd utána egy szomorú, de egyben mulatságos történet jön Michna Györggyel kapcsolatban. Az első rossz benyomások levonása után, egy tragédiával folytatódik a fejezet, mert az egyik frissen avatott hadnagy életét veszti repülőgép szerencsétlenségben. Egy újságíró kalandos megreptetése után, már megint Cserny hadnagy tréfálja meg az írót. Még novemberben "A Magyar Sasok" című filmhez kötődik egy igen mulatságos történet, aminek Tobak Tibor is szem és fültanúja volt, aki utána lábon kihord egy sárgaságot. A december nem telt jól, mert egy balul elsült áthelyezési kérelem miatt a figyelem középpontjában találják magukat, ennek minden negatív következményével. Az alakulófélben lévő „Puma” vadászosztályhoz való elkerülés esélyeiről és feltételeiről hosszabb eszmefuttatás található. Egyik hadnagytársukat jól megtréfálják, akinek kellemetlen percei ezzel még nem érnek véget, mert egy félreértés miatt újra bajba kerül. Pár napos otthoni kitérő után azonnal vissza kellett térni a repülőtérre, mert a német megszállás új helyzetet teremtett az országban. Ekkor jön egy váratlan lehetőség, hogy elkerüljenek a mátyásföldi repülőtérről. Történt ugyanis, hogy egy frissen alakuló futárrajhoz keresnek tiszteket. Tobak Tibor és Cserny hadnagyok kapva-kapnak a lehetőségen és jelentkeznek a megbízatásra. Az indulás előtti napok egyikén átélnek egy bombatámadást a Népligetnél. Ezzel kapcsolatban olvashatunk egy rövid történetet, aminek Nagy Kornél hadnagy volt a főszereplője. Ezután hosszabban olvashatunk a második bombatámadásról és az ott kialakult helyzetről, amit Szentiványi János főhadnagy hosszabb beszámolója is alátámaszt. Ezt a fejezetet a repülőtérről történő „szabadulás” zárja.

Az ötödik fejezet (Erdélyben) 22 oldalon kalauzolja el az olvasót az Erdélyben eltöltött időszakról. A kolozsvári kitelepülés új élményekkel gazdagította az írót és kis csapatát. A kellemes fogadtatás után nem várt meglepetésben volt részük. Itt találkoztak egykori sanyargatójukkal Lasztóczy századossal, aki az akadémián gyalogsági kiképzést oktatta. Itt ismerkednek meg Lévay Győzővel és Pottyondy Lászlóval, akinek majd sokat köszönhetnek még, amikor lerepülhetik a Héjjával a kötelező 20 órát, hogy mehessenek ME-109 továbbképzésre. A Nardival történő emlékezetes repülés után újabb rossz hírek. Két újabb évfolyamtársa lelte halálát, ezeknek a történetét olvashatjuk el. A már emlegetett Lasztóczy századossal egy sima út következik Budapestre, de a visszaút már a felszállástól nem ilyen egyszerű. Egy furcsa vacsora után, a reptéri kalandokból és potyázókból kapunk egy csokorra valót. Nem várt út következik, Désre ahol német tisztet kell Tusnádfürdőre szállítani. Itt a vacsora mellé egy pofon is járt, de ezt még lehet fokozni a borvíz forrás nem várt hatásaival, ami megint Cserny hadnagynak köszönhető. Az eseménytelen ott tartózkodást egy kis autós kirándulás dobja fel, de a látottak mély nyomokat hagy az íróban. A visszatérés után jön a jó hír, lehet menni a ME-109 továbbképzésre. A kötelező orvosi vizsgálat után vissza Mátyásföldre, és az út eseményekben bővelkedett.

A hatodik fejezet (Végre Messzert repülünk) nagyon rövid összesen 7 oldal, és újra Mátyásföldön a helyszín. Egy új baráttal bővül a Pápára utazók csapata név szerint Buzogány Lajos zászlóssal. A zászlós aztán a neve miatt vidám jelenetbe keveredik egy szórakozóhelyen. A leutazás előtti napokat repüléssel töltötték el. Most már lehetett Héjjával és CR-42-vel is repülni, erről olvashatunk néhány érdekességet. Pápára menet megismerkedik Gáspár Józseffel, akiről olvashatunk pár mondatot. A pápai kis csapat csupa olyan pilótákból állt, akik aztán belecsöppentek a harc sűrűjébe. A tanfolyam 13.-án kezdődött, Rudi Rothenfelder vezetésével. Először csak Aradóval, de aztán másnap már ME-109E-vel, előtte alapos oktatás, amit erről a gépről tudni kell. Pápáról Sóstóra kellett áttelepülni bombázók érkezése miatt, előtte egy gyors családi látogatás Kisújszálláson. Ezekben a napokban megélénkültek az amerikai támadások ebből szemezgethetünk egy oldalon át, aminek szomorú vonatkozása is van. A sikeres lőgyakorlat után, amit Várpalotán tartottak a tanfolyam végét is jelentette. Ezután az út Veszprémbe vezet a Puma osztályra, ahol mindenkit a 3 század valamelyikébe beosztanak. A könyv írója a „Drótkefe” századhoz, míg barátja Cserny hadnagy az 1. századhoz („Zongora”) került. A század körleteinek bejárása után a pilóták lelkivilágát is megismerhetjük. Mielőtt még ténylegesen is repülhetnének, először vissza kellett menni Sóstóra és Mátyásföldre, hogy július 26-án Cserny hadnaggyal vonatra szállva megkezdjék vonatozásukat életük újabb fordulata felé.

A hetedik fejezet (Az első bevetés) 11 oldalon mutatja be, hogy mit élt át a könyv írója azon az emlékezetes napon. Több szempontból is az, de erről majd később. Veszprémbe érkezvén már csak összetolt székek maradtak, mint fekhely, de jobb híján ez is megteszi. Másnap reggel jelentkezés az Öreg Pumánál. A felszerelés felvételezése után elhelyezkedés a kijelölt szobában. Másnap újra a repülőtéren a nagynevű pilóták között. Gyors ismerkedés a Gusztávval, de a legjobban a levegőben lehet megismerni a géppel, ezért amikor csak lehet folytatni kell az ismerkedést. Kovács „Paja” és Molnár László kezei alatt hamar rá lehet érezni a ME-109G6 ízére, de a pilóták közötti íratlan törvényekről is képet kaphatunk. Egy teli tank üzemanyag elfüstölése után, már csak az éleslövészet van hátra, hogy bevethető legyen a frissen érkezett állomány. A Pannóniába és a Budai-féle kisvendéglőbe tett látogatás után elérkezett a várva várt nap. Molnár László utolsó intelmei után, jön aminek jönnie kell, a startparancs. A startparancs előtti feszültségről autentikusan olvashatunk majdnem két oldalon át. A levegőben felvéve a harcrendet, felzárkózás a német gépekhez, akiknek a kísérése volt a feladat. A levegőben tapasztaltakat az író nem felejti el megosztani velünk, olvasókkal. Élénk rádiózás közepette feltűnnek az amerikai gépek, bombázók és vadászok vegyesen. Az amerikai vadászok nem teketóriáznak és magyar-német vegyes kötelékre vetik magukat. Az itt kialakult kalamajkában Molnár László gépe találatot kap. A heves légi harcban a kötelék felbomlik és egyéni harcokká alakul át. Lassan szállingóznak a hírek azokról, akik nem tértek vissza a repülőtérre. Tóth Lajos és Nánási Kálmán földet érése megmosolyogtató, viszont Molnár Lászlóról nincs hír. Öreg Puma dönt, és kereső duó indul útnak a felkutatására. A kutatás közben sok érdekességről olvashatunk, mert maga Tobak Tibor volt a kereső duó egyik fele. Sajnos a gyanú bizonyosságot nyer, mert megtalálják Molnár László összetört gépét. Nincs más hátra, mint hogy visszatérni Veszprémbe és közölni a rossz hírt.

A nyolcadik fejezet (Szezonvég) 15 oldalon keresztül foglalkozik az 1944-es év augusztus és szeptember hónapokkal. Augusztus 9.-én átrepülési feladat volt arra a napra kiadva, de szerintem maga az író sem tudta, hogy nem fog unatkozni. A feladatnak megfelelően Nánási Kálmánnal átrepültek egy-egy ME-109-cel Kenyeribe ahol egy szükségrepülőtér volt. A megérkezésük után nem sokkal az légi harc dúlt 5-6000 méter magasan és 3 bombázót találat ért. Gombamód nyíltak az ejtőernyők kb. 20 darab, ebből 6 a repülőtér felett. Így eshetett meg, hogy a szerző és bajtársa a népfelkelőkkel amerikai foglyokat ejtettek. Az eset körülményeiről 3 oldalon át olvashatunk. Az állami ünnepig egy fekete bőrű amerikai pilóta kihallgatásán való részvételen, és 3 eseménytelen bevetésen kívül nagy említésre említő esemény nem volt. Bár ha „lusta módszerrel” száll fel valaki a géppel, akkor még az bajjal is végződhet. Ha az embernek nincs saját gép a feneke alatt, akkor van az, hogy egy bombázó bombatárában és egy Tigris tank tetején kell utazni. A futárrepülős múlt itt most több esetben is hasznos volt, mert ennek köszönhetően többször kellett a fővárosba mennie. 2 mondatos komoly időjárás jelentés után, a repülőtérre való kiérkezés fortélyaiba láthatunk bele, néhány jellemrajzzal kiegészítve a bajtársakról és „kísérőikről”. Az „egy nap a világ” elmélet megismerése után, újra a harcok sűrűjéről olvashatunk először egy 1944-ben íródott levél és aztán egy MTI-jelentés alapján. Az augusztus 22.-i és 24.-i bevetéssel hosszabban foglalkozik, mert elvesztették Kovács „Paja” őrmestert, és ismerteti, hogyan zajlik egy légi harc a kötelékben repülő Liberátorokkal. Szeptemberben a szabadidő eltöltéséről kapunk infókat és hogy, mivel jár a szakáll növesztése. A harc közbeni rádiózás rejtelmeit is megismerhetjük, főleg akkor, ha főtiszt vagy tábornok és annak rokonsága is hallja az éterben elhangzott „szép magyar és választékos” mondatokat. A mulatságos történetek itt is megvannak, ilyen pl.: ha egy futárgép pilótája „rossz” ágyba fekszik, illetve Kazal László fellépése a Pumáknál. Az új gépek érkezése, az szovjet csapatok előretörése miatt volt munka bőven, de megtudjuk azt is hogy „mikor ég a függöny”. A fejezet vége felé az átköltözéssel kapcsolatos teendőkről olvashatunk és arról, hogyan lesz puma vadászpilóta Fekete Ottó.

A kilencedik fejezet (A hiba ára: az élet) 13 oldalas és az októberi hónap eseményeit tárja elénk. Az első 3 oldalon az alacsonytámadás viszontagságairól és veszélyeiről olvashatunk, főleg Csongrád és környékén folytak a nagy harcok. Tobak Tibor is több bevetést repül ebben a térségben és itt tapasztalja meg a szabadvadászat, és a bombázógép kísérésben rejlő veszélyeket. Egészen részletesen mutatja be a felszállást, a kötelékrepülést, és azt a 78-80 percet, amit ilyenkor a levegőben töltenek. Váratlan események mindig vannak. Ilyen pl.: ha hazafelé menet megtámadják a repülőteret, ahová le kellene szállni, vagy amikor a német bombázó egység parancsnoka nem akar benzint adni a pápai repülőtéren, de a ME-109-cel éjszakai repülést csinálni és tökéletes leszállást végrehajtani bajtársi segítséggel nem kis dolog. A fejezet két bajtárs elvesztésével, és az 1944-ben avatott tisztek begyakoroltatásával, és az 1944. október 15.-i események sokkoló hatásának érzékeltetésével, és az ilyenkor felmerülő kérdésekkel és gondolatokkal folytatódik. A Szálasi-rendszer bevezetésével nagy változások történtek, többek között zár alá vették a szabadságokat. Hosszas megemlékezés következik Bejczy József (Dzsó) századosról, akinek a gépét majd november 2.-án légvédelmi találat ér. Ennek a bevetésnek az író is részese volt, ezért első kézből tudhatunk meg minden részletet. Ez a fejezet a százados halála miatt bekövetkezett változásokkal (parancsnok kijelölése) fejeződik be.

A tízedik fejezet (Elmarad az ebéd) 19 oldalas, és az első oldala egy átlagos nap délelőttjét mutatja be, de már az újoncokkal együtt. Ebéd helyett startparancs így korgó gyomorral indulnak harcba. Részletes ismertetés következik a felszállás minden mozzanatáról, a repülőrajok rendeződéséről, és az egész bevetésről a leszállásig, ahogy Tobak Tibor látta és tapasztalta, mint résztvevő. Ez így mind 7 oldalt ölel fel, és sajnos az emberi veszteségek sem felejti el, ahogy a lovagias amerikai pilóta történetét is megemlíti. Ide tartozik még Domján Pál története, illetve a könyv szerzője eljegyezte a menyasszonyát, illetve egy új kísérőt kapott Pintér Gyula „Öcsi” személyében. Közben híre megy, hogy Budaörsről még két század 102/1. Máthé főhadnagy, és a 102/2. századok Pottyondy százados parancsnoksága alatt napi szinten harcolnak a szovjet „Sztálin sólymokkal”. Ezután megismerjük Debrődy György „Debcsi” megsebesülésének hiteles történetét, mert az író már megint résztvevője volt ennek a bevetésnek, elolvasva azt mondhatom, csoda hogy túlélte. Halasi Sándor főhadnagy kinevezése után, kisebb helyzetértékelés következik, amibe a család is érintett. Kovács Sándor hadnagy nagyképűsége fordítva sül el, majd a szerzővel tréfálkozik, de ez sem úgy végződött, ahogy a hadnagy gondolta, hanem pont fordítva, és így az életét veszti. Futár géppel egy őrnagyot vitt fel a fővárosba, de közben fogócskázni kényszerült az ellenséges vadászokkal, és a leszállás sem ment zökkenőmentesen. A visszaút hasonlóan érdekes lett, ilyen történetet még nem olvastam. A leghíresebb német vadászpilóták is Veszprémben tartózkodnak, többen sokat tanulnak tőlük többek között Málnássy Ferenc hadnagy. Tobak Tibor beadja nősülési kérelmét, aminek helyt adnak, de az esküvőt el kellett halasztani, egészen a háború utánig.

A tizenegyedik fejezet (Az első sebesülés) 17 oldalon taglalja a sebesülésének és a reptérre történő visszajutásának kálváriáját. Az első oldalon az idő és a hadi helyzet előrehaladtával, a megváltozott feladatokról és a feladatok sokszínűségéről olvashatunk, ami sok esetben sokkal veszélyesebb, mint eddigi feladatok. Az IL-2 és a kísérővadászok harceljárásaival és taktikai elemzésével folytatódik ez a fejezet, majd a légi győzelem igazolásának szabályaival találkozhatunk. A december 20.-ai nap rosszul kezdődik, mert Tobak Tibor adja a készültséget, de egy váratlan hívás és a fatális véletlenek egybeesése miatt majdnem pórul jár. Elveszíti hű kísérőjét egy balesetben, de úgy közli a rossz hírt a menyasszonnyal, hogy még később is felemlegetik a szerzőnek. Kisebb jellemrajzokkal kalauzol tovább a fejezet minket olvasókat a fejezet, míg el nem érünk az ominózus naphoz. December 22.-e három eset miatt is emlékezetes. Aznap reggel futár géppel repül, és német pilótákat kell fuvaroznia. Végül sikeresen teljesül a küldetés, de a két személyes gépben hét német pilóta zsúfolódik be. Tobak Tibor ezután sebesül meg, az áldott jó szíve miatt, de előtte arat egy kettős légi győzelmet. A légi győzelmek és maga a sebesülés történetét a leszállás és a korházi ápolásig 4 oldalon keresztül ismerhetjük meg. Az első lidérces éjszaka után szó szerint kilopják a korházból, ami találatot kapott. A szombathelyi kórházba kerül elhelyezésre az író, ahol, igen lesújtó módon bántak vele. A jó hír, hogy sebesült Puma pilótákkal találkozik, akikkel aztán még sok kalandja lesz később. A kórházi körülmények viszontagságait és kevés pozitívumát nem felejti el a szerző megosztani velünk. (2011-ben 1 hetet voltam kórházban, kis túlzással mondhatom a helyzet nem volt sokkal jobb) A negatívumokat egy nagyon vicces történet feledteti el, ami után átszállítják a Pumás pilótákat egy másik kórházba, sok mindenki mással együtt.

A tizenkettedik fejezet (Kórházról kórházra) azokról a majdnem kőkorszaki körülményekről szól, amit el kellett viselnie a kis csapatnak, míg eljutottak a célállomáshoz egy Harz-hegységnél található szanatóriumba. Ha csak az állomások nevét nézzük már akkor is szép hosszú a lista. De az író felülemelkedve mindenen, amit tapasztalt mégis olvasmányos formában bemutat mindent, amivel találkozott és tapasztalt. Megismerjük a „Wermacht-Suppe” rejtélyét, a vég nélküli várakozás unalmát, és a tetű elleni harcot. Szinte minden városnál ahol megálltak, vagy amikor előtte várakoztak órákat egy kis történetet olvashatunk, ami rendkívül megszínesíti ezt a sötét hangulatú fejezetet. De nyolc (!) napi vonatozás után megérkezik a kis csapat Friedrichsbrunnba. Itt tiszta ruha, fertőtlenítés és tetűirtás az első, amit kapnak. A kötelező orvosi vizsgálat után Tobak Tibor és két bajtársa kezd bizakodni, mert itt jobbak a körülmények és végre a megfelelő kezelést kapja a sérüléseire. De ez is csak átmeneti, mert tovább viszik őket egy kitelepült magyar kórházba, ami szintén a Harz-hegységnél található. Az állapot, és a közérzet javul, ebben egy főnővérnek nagy szerepe volt. A tífusz, az erősödő honvágy, és egy hír a magyar vadászrepülőkről, az, ami miatt a kis csapat szökésre adja a fejét, és bíztató jelekkel indul.

A tizenharmadik fejezet (Azért is hazajutunk) 12 oldalon azt a kalandos utat illusztrálja, amiben része volt kis csapatnak (Tobak Tibor, Kiss László, Kontraszty András hadnagyok). A szökés első része a táborból a közeli vasútállomásig tartott. A 11 napos út alatt amerre csak haladnak egy város kivételével szinte minden állomás egy romhalmaz. Mindenféle iratok nélkül vállalkoztak Ők hárman a nagy útra. De a szerencse és a merészség végig segítette útjukat. Érdemes megemlíteni, amikor Nürnbergbe értek, milyen úton és módon szereztek papírt a hazajutáshoz. Tudniillik, ott állomásozott a magyar Kossuth SS hadosztály, és cigarettáért cserébe megkapták a szükséges dokumentumot. Ezzel szabad volt az út Veszprémig, de odáig el is kell jutni. Többszöri átszállással, és sok várakozással végül egy olyan vonatra szállnak fel, ami harckocsikkal illetve lövészpáncélosokkal van teli, és Magyarországra tartanak. Szót értve a német katonákkal, Bécsújhelyig utaznak. Innen egy újabb átszállással már magyar földön Szombathely felé haladnak. Szombathelyről ennyi minden után már csak egy „köpés” Veszprém, amit egy 424-es mozdony vált valóra, és a vonatot a repülőtéri sorompó piros jelzése alatt elhagyják, hogy gyalogosan végigsétálva a szervizúton hazaérjenek a repülőtérre.

A tizennegyedik fejezet (Végre megint a Pumaszálláson) 21 oldalt ölel fel és a hazaérkezés utáni majd egy hónappal foglalkozik, a 3 fős társaság miután visszatért a „családjához” elkezdtek ismerkedni a helyzettel. Az első pilóta, akivel találkoznak az nem más, mint Cserny hadnagy. Vizit a bajtársaknál és az Öreg Pumánál, majd pihenés, gyakorlórepülése, orvosi vizsgálat és feltáplálás. Ezután ismerkedés a hadi helyzettel, ami rendkívül súlyos, és informálódás a család hogyléte felől. A sikeres orvosi vizsga után március 10.-étől már újra éles bevetésen találhatjuk az írót, aznap Huszár Andrással (Pufi) emelkedik a levegőbe a kék 11-es ülésében. Ezután a március 11.-ei nap eseményeiről olvashatunk bővebben légi és földi viszonylatban egyaránt. Kisebb ismertetővel folytatódik a fejezet a bevetések utáni csomaggal kapcsolatban, annak tartalmáról és előnyeiről egyformán. Bővebb beszámolót kapunk a március 12.-ei és 14.-ei eseményekről, mert a szerző ezeken a napokon is fent volt a levegőben. Március 14.-én Veszprémet bombatámadás éri, ennek horrorisztikus történetéről kapunk hiteles képet. Március 16.-a neves nap, mert a Tobak Tibor megint légi győzelmet arat, ennek minden részletét elolvashatjuk. Március 17.-én Cserny hadnagy nem tér vissza, hogy miért nem, az is megismerhető 2 oldalon keresztül. Március 18.-ától a bevetések megszaporodnak, napi 2-3-ra, amit tetéz az éjjeli zavarórepülések és bombázások. Március 24.-én egy újabb légi győzelemmel bővül a lista. Keserű parancs a nap végére: el kell hagyni a repülőteret és Kenyeribe kell áttelepülni.

A tizenötödik fejezet (Veszprémből Raffeldingig) a folyamatos áttelepülésekről és az egyre kilátástalanabb harcról szól. Az első áttelepülés baj nélkül végbemegy, de maradt még felszerelés és technika Veszprémben. Ezért önkéntesek jelentkezésével Veszprémből el kell hozni az ott maradt eszközöket. A jelentkezők között volt többek között: Szentgyörgyi Dezső, Fábián István (Koponya), Forró Pál (Doberdó), Pintér Gyula (Öcsi), Tobak Tibor (Cica), Luzsénszky Pál, Szőcs Lajos, Dániel László. Ezek a kivalló pilóták elhoztak 2 db ME-109 G6-ot, egy Levente iskolagépet, egy Gólya futárgépet, és ellátmányt, ami a gépekbe elfért. Március 24.-én tovább a határ felé, most Szombathelyre a REGVI repülőterére. Ez az áttelepülés kisebb személyi és nagyobb gépveszteséggel járt, mert a repülőteret bombatámadás érte. A Pumák érkezése után nem sokkal a várost is bombatámadás éri, de a rossz hírekből van még egy. El kell hagyni a hazájukat, és Ausztria területén folytatni a harcot. Az áttelepüléseknek még nincs vége, mert 1 nap múlva tovább költöznek Petersdorfba, majd onnan Bécsújhelyre. Innen 2 nap múlva Tullnba folytatják útjukat, ahol egy repülőiskola található. A Pumák tiszteletére ebédet adnak, de a szörnyű kosztot is megeszik, mert már nagyon éhesek voltak. Április 3.-ától a bevetések folytatódnak, alacsonytámadás és szabadvadászat vegyesen. Az egyik ilyen bevetésen Gáspárfalvi József főhadnagy gépe találatot kap, aki még el tud búcsúzni a bajtársaktól. Másnap Nánási Kálmán gépe kap találatot egy pályaudvar alacsonytámadása közben, és a vágányok közé vágódik a lángoló gép. Április 5.-én Tulln repülőterét is el kell hagyni, most már az utolsó repülőtérre Raffeldingre települnek át.

A tizenhatodik fejezet (Az utolsó repülőterünk) ami az utolsó, a keserű véget tárja elénk. Ez több vonatkozásban is igaz. A gyors áttelepülés és a tullni repülőtér pincerendszerének nagysága miatt, sok hasznos hadianyag maradt ott. Hogy ne vesszen kárba, ezért a futárgépekkel többen is visszarepültek, hogy elhozzák mindazt, amit érdemesnek találtak. De Szentgyörgyi Dezső és Forró Pál egy nagyon érdekes, és veszélyes kalandba keveredtek, ahol a seprűnyelek adták a mentőötletet. Az áttelepülés után (április 5-6) csak 3 nappal kezdődtek el az első bevetések Raffeldingről. Az”alkonyati dzsiggekről” bő két és fél oldalon át, utána az író szemezget az április 13.-a és 15.-e közötti időben eltelt eseményekből. Sajnos a veszteségek sem maradnak el, például Luzsénszky Pál gépe találatot kap, és megszállt területen ért földet. Ez után bővebb beszámolót kapunk azzal kapcsolatban, hogy felszállás után szinte azonnal, az amerikaiak a felszálló rajra vetették magukat és az író itt sebesül meg másodszorra, a légiharcról és annak következményeiről olvashatunk közel 5 oldalon át. A korházi lábadozást nagyban elősegíti a bajtársak napi szintű látogatása. Május első napján az Öreg Puma (vitéz belényessi Heppes Aladár alezredes) eldöntötte, hogy Tobak Tibort meg kell szöktetni a kórházból, ahol sok Waffen-SS katona is tartózkodott különböző sebesülések miatt. Huszár András segítségével a szöktetés sikeres volt. Bevetésen már napok óta nem volt senki, pedig pilóta és repülőgép lett volna, de bevetési parancs már nem jött. Ezekben a napokban mindenki azt várta, hogy ki éri el hamarabb Linz városát, a szovjetek vagy az amerikaiak. Május 3.-án a 4. légiflottától egy német tábornok érkezik, aki megköszöni mind azt, amit a Pumások tettek. Parancs ezek után már nem lesz, a cselekvési szabadságot a Pumák visszakapták. Katonákhoz méltóan ezek után, május 4.-én az összes repülőgépet és fegyvert a személyzet szeme láttára felgyújtották (a füstölgő gépekről van fénykép, magam is láttam). Május 4.-6. között mindenki várta az elkerülhetetlent, hogy mikor esnek fogságba. De május 7.-én egy amerikai felderítőgép felfedezi az egységet és megüzenik, hogy mit tegyenek. A megadási procedúrát Huszár András intézte, aki kitűnően beszélt angolul, aminek az lett az eredménye, hogy másnap egy amerikai küldöttség érkezett, és így előttük jelképesen letették a fegyvert. Ezután mindenkit Welsbe vittek teherautókon, az Öreg Pumát és a zászlóst pedig elvezették kihallgatásra. Miután visszavitték őket, egy amerikai tiszt bejelentette, hogy a háborúnak vége, és ez az egységre is igaz.

Könyv itt véget is érhetne, de nem. Egy felsorolásban megtalálható azon Puma pilótáknak a neve, akik elestek, eltűntek, fogságba estek, vagy megsebesültek a harcok során.

Az első kiadás utószavát Vasváry József történész írta, aki 5 oldalon keresztül rendkívül hasznos információkat tálal elénk a háborúval kapcsolatban. Érdemes elolvasni, sok érdekesség található meg benne.

Az első kiadásból már csak a fényképek vannak hátra, 16 oldalon át jobbnál-jobb képeket láthatunk a magyarázó szöveggel.

A második kiadás még ennél is többet nyújt, mert a „legnehezebb bevetés” rész arról a koncepciós perről szól, ahol nagyon sok pilóta és más repülős katona kapott különböző büntetést, egy koholt vádak alapján lefolytatott per miatt. Több pilótát és repülős katonát kivégeztek vagy több évre bebörtönöztek, más rosszindulatú emberek (?) kicsinyes bosszúja miatt. Ez a rész 17 oldalon taglalja ezt a szomorú eseményt.

Utána Tobak Tibort egyik írása miatt, ami a Top Gun magazinban is megjelent perbe fogták, és ennek a pernek az ítéletét osztja meg velünk a hálás közönséggel az író. A per tárgya, a koncepciós perhez vezethető vissza.

A „pokolraszállás” epizód a váci egykori ÁVH-s börtön meglátogatásáról szól, ahol maga Tobak Tibor is „vendégeskedett”.

Az utolsó szolgállat egy interjút tartalmaz 11 oldalon át, amit az íróval készítettek.

Fényképek ebben is vannak, de nem a végén, hanem nagyjából a közepén a 176. oldalnál kezdődik, és 12 oldalon át olyan képek vannak benne, amik az első kiadásban nincsenek.

Tobak Tibor 1995-ben Békéscsabán a KIT Makett Klub vendégeként készült az interjú:

https://www.youtube.com/watch?v=9_TO_Sc7Hj8

Michna György az utolsó vadász-ász pilóta (Dél Tv):

https://www.youtube.com/watch?v=F7LBZIZy0bM

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.