Panzer IV. Ausf. F1 Harckocsi (Sd. Kfz 161)

Magának a Panzer IV.-nek a kifejlesztése az 1934-es évekig vezethető vissza. A német hadsereg fegyverügyi hivatala egy megbeszélést hívott össze 1934. január 11.-én többek között Lütz tábornok és Guderian tábornok részvételével. Ezen a megbeszélésen megegyezés született arról, hogy ki kell fejleszteni a könnyű harckocsik mellé több közepes harckocsit is. Tették mindezt azért, mert szerettek volna nagyobb űrméretű löveggel, és jobb páncélzattal ellátott harckocsikat is rendszeresíteni. Ezen a konferencián lefektették az új közepes harckocsiknak az alapjait (75 mm-es löveg, minimum 16 tonnás tömeg) és feladatát egy háború esetén. A szigorú fegyverkezési szabályok miatt a Fegyverügyi Hivatal a VK 2000 fedőnevet adta az új tervezetnek, viszont a főparancsnokság a jobb álca miatt a BW (Batallionsführerwagen zászlóalj-parancsnoki jármű) névre kereszteltek át. Az 1934-ben kiírt közepes harckocsi pályázatra több tervezet is beérkezett. A meghirdetett tenderre 3 gyár, a RheinmetallBorsig (VK 2001Rh), a Krupp-Grusonwerke AG (VK2001K), és a MAN (VK2002) nyújtott be komolyabb pályamunkát. Nagyon érdekes, hogy első körben egyik munkát sem találta megfelelőnek az elbíráló bizottság. A MAN, a Rheinmetall-Borsig és a Krupp-Grusonwerke terveiben pl.: torziós rudas lengéscsillapítás szerepelt, amit a bizottság nem tartott előnyösnek. Ezért a bizottság visszaküldte a beérkezett munkákat, hogy változtassák meg őket. E közben a Krupp-Grusonwerke AG (ahogy a többi gyár is) beadott egy másik pályázatot a párhuzamosan futó ZW (Zugführerwagen parancsnoki jármű) tenderre, de ebből is kiesett ez a 3 pályázó. Ez a tender a Panzer III.-asra lett kiírva, és a Daimler-Benz lett a győztes. Látván a sikertelenséget a Krupp-Grusonwerke AG-nál, a két tender tapasztalatait helyesen levonva készítettek egy újabb harmadik tervet, ami már elnyerte a bizottság tetszését. Csak a Rheinmetall-Borsig modelljéről van 3 darab hiteles fénykép. A másik kettőről mérettel ellátott rajzok maradtak fenn. A Krupp-Grusonwerke AG-nak (székhely: Magdeburg) engedélyezték a terv részletes kidolgozását és az első nullsorozati darab elkészítését. Ez a példány az 1/BW nevet kapta. A tervek kidolgozása gőzerővel folyt, és 1935-ben elkészült az 1/BW, aminél elkezdték az ilyenkor kötelező vizsgálatokat. A vizsgálatok elhúzódása miatt, és az időközben felmerülő nehézségek miatt a gyártás késve kezdődött el. A német gyáraknak nem voltak gyártási tapasztalatai a közepes harckocsik terén, és a gyártáshoz szükséges gépek sem készültek el időben. Ezen okok miatt csak 1936-ban állt szolgálatba az első, most már hivatalosan Panzer IVA-nak elnevezett közepes harckocsi. A keletkezett gyerekbetegségek kitapasztalására és a további vizsgálatok lefolytatására elegendőnek találták, ha csak 35 darabot gyártottak belőle. Ebből a 35 darabból 5 darabot a vizsgálatokra és 30 darabot a szerkezetek megismerése miatt, a kiszolgáló egységeknek adtak át. A Panzer IV-esek gyártására 3 vállalat lett kijeleölve: Krupp Grusonwerke AG, Vomag, Nibelungenwerke.  A szakirodalmak többsége megad egy általánosan elfogadott gyártási összeget. Ez az összeg 103.460 Birodalmi Márka darabonként. Maga az összeg stimmel, csak az nem derül ki, hogy ez melyik változatra vonatkozik. Végezetül van még egy hiteles adat a felhasznált anyagmennyiségről 1 darab harckocsira kivetítve. Hogy az itt feltűntetett számok melyik változatra vonatkoznak, az sajnos megint nem derül ki. Acél: 39000 kg, Alumínium: 238 kg, Réz: 195 kg, Gumi vagy szintetikus gumi: 116 kg, Cink: 66 kg, Ólom: 63 kg, Ón: 1,2 kg, Magnézium: 0,15 kg. 

A harckocsi páncélzatát szinte teljesen újratervezték, bár a változások nem mindenhol észrevehetőek. A páncélzat mindenhol egyrétegű, hengerelt és ötvözött acélból készült. A harckocsi fenéklemeze teljesen vízszintes, és 10 mm vastag.  Az orr-rész két lemezből lett kialakítva. Azért ilyen a formája, mert elől van a lánchajtó kerék ezért a fogaskerékház és a váltó az orr-résznél egymás mögött van. A páncéltest lépcsőzetes felépítésű, csak kis mértékben használták ki a dőlésszögek adta extra védelmet. A helyes orr-rész kialakításra (dőlésszögek megfelelő alkalmazása) itt még nem törekedtek, ennek ellentettjét majd legjobban a Párducnál és a Királytigrisnél figyelhetjük meg. A fenéklemezhez csatlakozik egy 60 fokos dőlésszögű és 30 mm vastag lemez. Az orr-rész alsó lemezéhez kapcsolódik a 14 fokban döntött és 50 mm vastag orr-rész frontlemeze. A vezető előtti frontlemez 72 fokban van bedöntve és 30 mm vastagságú. Az a lemez ahol a vezető kémlelőnyílása is van, az 5 fokban van döntve és 50 mm vastagságú. Maga a kémlelőnyílás 500 mm széles és 250 mm magas, és egy páncél rostéllyal bármikor lezárható. A páncéltest tetőlemeze 800 mm hosszan és 85 fokos szögben csatlakozik az előző lemezhez, és 10 mm vastagságú. Innen egyenesen folytatódik a páncéltest tetőlemeze egészen a torony végéig, és ennek is 10 mm a vastagsága. Ezután a tetőlemez 86 fokos szögben folytatódik a páncéltest faráig, és ez is 10 mm vastagságú. A páncéltest hátulja 3 lapból lett kialakítva, az egyedüli közös vonásuk az a páncél vastagsága, ami egységesen 20 mm. A vízszintes tetőlemezhez 10 fokos szögben kifelé döntve csatlakozik az első lemez, utána szintén 10 fokban folytatódik a páncéltest hátulja, de befelé döntve. A végén egy 72 fokos szögben döntött lemez csatlakozik a fenéklemezhez. A páncéltest oldala, a lánctalp magasságáig, 20 mm vastagságú. Az e fölötti kis rész pedig 30 mm vastagságú. A torony frontpáncélzata 11 fokban van döntve, a vastagsága 50 mm. Ez a típus is rendelkezik lövegpajzzsal, amit először a D változatnál vezettek be. A lövegpajzs együtt mozgott a 75 mm-es rövid csövű löveggel. A frontpáncélhoz 86 fokos szögben és 1000 mm hosszan kapcsolódik a 20 mm-es toronytető lemez. Innen vízszintesen folytatódik tovább a tetőpáncél a torony végéig, ahol megtartja a 20 mm-es páncélvastagságot. A torony hátulja 16 fokos dőlésszögű és 30 mm vastag. A torony koszorújának az átmérője 1650 mm, ez csak 50 mm-rel kisebb, mint a Turáné. A torony oldalának 26 fokos a dőlésszöge és 30 mm vastagságú, a forgatásáról villanymotor gondoskodott. A parancsnoki kupolának az átmérője 800 mm, a páncélvastagsága egységesen 50 mm. Egyedül a teteje az, ami ennél sokkal vékonyabb, mert az csak 10 mm vastagságú. Ennél a típusnál a kupolán módosítottak a jobb kilátás érdekében, és 250 mm lett a magassága. A kupolán a periszkópon kívül volt még körkörösen 5 darab triplex üveges figyelőrés. A kupolába a Turmzielfernrohr TZF 5F típusú megfigyelő periszkópot szerelték be. A periszkópnak 2,5-szeres volt a maximális nagyítási képessége, a látószöge 25 fokig terjedt ki, és az objektív átmérője 5 mm-es volt.  A páncéltest has magassága 400 mm, a terepszög elől 30 fok és hátul 20 fok. A gázlómélység kereken 1 m, ami rendkívül előnyös az előkészítés nélküli átkelések tekintetében. A lejtőmászó képessége 30 fok (57%), és a lépcsőmászó képessége 0,60 m. Az árokáthidaló képessége 2,30 méter, az oldalstabilitás mértéke 25 fok. Néhány szó a torony forgatásáról. Magát a forgatást kézi vagy gépi erővel lehetett elvégezni. Kézi erővel történő forgatás esetén egy fogantyús tekerőkereket kellett használni, ami egy fogaskereket hajtott meg, és áttételen keresztül a torony elkezdett forogni a golyóscsapágyakon. Gépi erő esetén a toronyforgatásról egy villanymotor gondoskodott. Ennek a villanymotornak a működéshez szükséges energiát a motortér jobb oldalán található DKW (Dampf-Kraft-Wagen) PZW 600-as típusú kéthengeres és 2 ütemű motor szolgáltatta. A motor hengerűrtartalma 584 cm3, a teljesítménye 15 Le. A teljesítményhez tartozó fordulatszám 2800 ford./perc. Ez a kis erőforrás a háború előtt pl.: a DKW F1 és F2 gépkocsikban volt használva. Üzemanyaga a benzin és olaj elegye, tehát keveréket kellett használni hozzá (a 600-as Trabant vagy az 1000-es Warburg is ilyen üzemanyaggal működött, amit a MOL készített). A hajtóanyag tárolására egy 18 literes tank állt rendelkezésre, ami szintén a motortérben lett elhelyezve. Gépi használatkor a toronyforgási sebessége 14 fok/ másodperc. Ebből kiszámítható hogy nem egészen 30 másodperc kellett egy teljes kör, tehát a 360 fok megtételéhez. A villanymotor működéséhez szükséges energiát azért nem a 12 hengeres motor adta, mert az teljesítménycsökkenéssel járt volna. Kritikus harci helyzetben minden lóerőre szükség van, az akadály leküzdésnél vagy csatába menetkor és közben. Nem akartak abba a hibába beleesni, hogyha esetleg meghibásodik a 12 hengeres motor, akkor a tornyot ne lehessen forgatni. Az alábbi táblázat a változatokkal kapcsolatos legszükségesebb adatokat tartalmazza. Észrevehető, ahogy gyarapodtak a háborús tapasztalatok úgy módosították harckocsi következő szériáját. 

Gyártási (alváz) számok az F1 esetében: 82001-82614; a 613 legyártott alvázból 462 darabot F1 harckocsiként fejeztek be 1941. április és 1942. március között.

A járószerkezet egy nagyon jól átgondolt és strapabíró konstrukció. A lánchajtó kerék elől található, 700 mm átmérőjű és a két szélén található meg a 10 centis fogak, amiből 20 darab van. A láncfordító kerék 620 mm átmérőjű és 360 mm szélességű. A futógörgőkből oldalanként 8 darab van, de párosával szerelve. Egy futógörgő 470 mm átmérőjű és 90 mm széles és a felülete gumibevonatos. A lánctámasztó görgőkből oldalanként 4 darab van, de ezek is párosával vannak szerelve. Méretét tekintve 230 mm átmérőjű és gumiperemes kialakítású. Két lánctámasztó görgő 90 és 100 cm közötti távolsága található egymástól. A fék az első lánchajtó kerekekre hat, a fejlesztésért és a gyártásért a Krupp gyár volt a felelős. Többször is előfordult, hogy a talaj szilárdságától függően, 45 fokos emelkedőn történő megállás estén, a rögzítőfék használata ellenére is a harckocsi visszacsúszott. A féket mechanikus úton, tehát pedállal lehet működésbe hozni. Egy lánctag 400 mm széles és 120 mm hosszú volt, és feszességtől függően 97-101 tagból állt a teljes lánctalp. A lánctalp felfekvési hossza 3520 mm, a fajlagos talajnyomása 0,79 kg/cm3. A nyomtáv (a két lánctalp középvonala közötti távolság) 2450 mm. A lengéscsillapításról laprugó kötegek gondoskodtak. A 8 futógörgő, ami párosával van szerelve, 4 bekötési ponthoz van rögzítve. Egy bekötési ponthoz 2x2 futógörgő tartozik. A lengéscsillapító a bekötési pontból indul, és a végei a 2x2 futógörgőhöz csatlakozik. A bekötési pontok nem torziós rúdként viselkednek, mint a Panzer II.-nél vagy a Panzer III.-nál, hanem merev kialakításúak. 

A harckocsi főfegyverzetét a Rheinmetall AG tervezte és gyártotta. A harckocsiágyú gyártási időszaka 1937-től 1945-ig tartott. Egy ilyen ágyúnak a gyártási költsége 8000 Birodalmi Márkát tett ki. Az elkészítéshez szükséges idő 1400 munkaórát emésztett fel. Ennyi időre azért volt szükség, mert az ágyúhoz sokféle alapanyag kellett. Ezek a következők voltak: vas (1750 kg), nikkel (4,20 kg, javítja a szívósságot és a szakító szilárdságot), alumínium (0,04 kg, javítja a hőállóságot), réz (5,70 kg, javítja az alapanyag edzhetőségét), cink (2,80kg, gátolja az ötvözet rozsdásodását), ón (0,30 kg, növeli a kopásállóságot), ólom (0,40 kg). A 75 mm-es ágyú tömege 490 kg, és a teljes hossza 1770 mm. Az űrmérethossza L/23,6, de az egyszerűség kedvéért ezt felkerekítették L/24-re. A maximális lőtávolsága 6200 m, és 1 perc alatt 12-15 lövés adható le vele. A cső élettartama 12-14000 lövés, és 5 féle lőszer volt hozzá rendszeresítve. A függőleges kitéríthetősége -10 és +20 fok között változtatható, míg vízszintesen mindkét irányban 12-12 fok ez az érték. A lőszer kiszabat 80 darab 75 mm-es gránátban merült ki. Az alábbi táblázat a lövedékek típusait és legfontosabb adatait tartalmazza (a páncélátütésnél a becsapódási szög 30 fokos):

A következő táblázat a 75 mm-es L/24 űrmérethosszú ágyú találati valószínűségét illusztrálja: 

A harckocsi kiegészítő fegyverzetét 2 darab MG 34-es képezte. Az egyik a vezető mellett volt elhelyezve és a rádiós kezelte. A másikat a toronyban a lövegcsővel párhuzamosan a jobb oldalra szerelték be. Az MG 34-est a Mauser Werke AG-nál dolgozó Heinrich Vollmer tervezte, még a 20-as évek legvégén, de a sorozatgyártása csak 1934-ben indult meg. A fegyver alapjait a Rheinmetall-féle MG 30 adta, amit a gyár svájci leányvállalata a Solothurn gyár készített. Mellékesen jegyzem meg, hogy az MP 40 géppisztoly kifejlesztésénél is elévülhetetlen érdemei voltak. Az MG 34 a maga idejében messze a legjobb géppuska volt, mert több olyan tulajdonsága is volt, ami jobb volt a többi géppuskánál. A géppuska léghűtéses kivitelű, kialakítását tekintve a torkolati nyomás hatására történő visszarúgás elvén működött. A csőhátrasiklása kicsi volt, Mauser-féle zárszerkezettel és forgózáras reteszeléssel. Az elméleti tűzgyorsasága 800-900 lövés/perc, a lövedék kezdősebessége 770 m/s. Huzamosabb használat esetén a tűzgyorsaság 785 lövés/percre változott. A nagy hő terhelés végett a csövet 300-400 lövésenként cserélni kellett. A géppuska egyik fő érdekessége az, hogy rendelkezett tűzváltókarral.  A tűzváltókar felső állásban egy lövést adott le, de ha az alsó állásban volt, akkor lehetett sorozatot lőni vele. Azért rendelkezett hátránnyal is a géppuska. A precíz alkatrészek miatt érzékeny volt a szennyeződésekre, mert ilyenkor hajlamos volt az elakadásra. A géppuska űrmérete 7,92 mm, a hozzávaló lőszer 7,92x57 mm-es Mauser puskalőszer. A géppuska elkészítéséhez 150 munkaórára és 50 kilónyi anyagra volt szükség. Minden elkészült géppuska 310 birodalmi márkába került. A tömege üresen 11,56 kg, a cső alatti kétlábú állvánnyal is csak 12,1 kg volt a súlya.  A fegyver teljes hossza 1220 mm, ebből a csőnek a hossza 627 mm. Az irányzéka egynyílású monokuláris (a látás olyan típusa, hogy a szemek látótere és mozgása független egymástól), 1,75-szeres nagyítású KzF2 típusú. A lőszeradagolás 50 darabos hevederről történt, de mivel ez nem tartott sokáig, ezért többet is összefűztek, így 100, 150, 200, 250 darabos hevedereket készítettek, de létezett hozzá 75 lőszeres csiga tár is. A cső alatti kétlábú állványon kívül volt hozzá háromlábú nehéz állvány is, ennek a súlya 23 kg volt. A lőszer javadalmazása a Pz. IV F1-hez 3000 darab volt.

A motor kifejlesztését és gyártását a friedrichshafeni székhelyű Maybach-Motorenbau GmbH végezte. A gyárnak (dr. Karl Maybach vezetésével) kizárólagos joga volt arra, hogy a harckocsikat erőforrással lássa el. A motor hengerűrtartalma 11867 cm3, V elrendezésű és 60 fokos a hengerszöge.  A 12 hengeres motor furata 105 mm, lökete 115 mm. A 4 ütemű motor normál teljesítménye 265 Le, 2600 ford./ perc esetén. De ha a fordulat elérte a 3000 ford./percet, akkor a maximális teljesítmény elérte a 300 Le-t. Ennél nagyobb teljesítményt csak a motor károsodásával lehetett elérni, de az ezt megakadályozó szerkezetről nem tudtam hiteles információt beszerezni.  Az erőforrás olajszükséglete 22 liter. A hűtőrendszer 2 hűtőradiátorból és 2 hűtőventillátorból tevődött össze, a rendszer összkapacitása 75 liter. A motor fajlagos teljesítménye 13,4 Le/t, legnagyobb sebessége úton 42 km/h, terepen ez már csak 20 km/h. A vezérműtengelyből 1 darab volt a hengerfejnél (tehát ez OHC vezérlésű), ami 1 nyitó és 1 záró szelepet vezérelt. Az erőforrás súlya 920 kg, a hengerblokk alumíniumból a hengerfej szürke öntöttvasból készült. A nedves hengerhüvely alkalmazása miatt a hűtéssel sosem voltak gondok. Viszont a szintetikus gumiból készült tömítések miatt, ha a hűtővíz elérte a 95 fokot, akkor nagy eséllyel hűtővíz kerülhetett az olajrendszerbe. A főtengely érdekessége, hogy 7 részből áll, és ezért 7 helyen van megcsapágyazva (a mai 4 hengeres autóknál is csak 5 helyen csapágyazzák a főtengelyt). Továbbá érdemes megemlíteni, hogy a HL 230-as motort, amit a Párducokba és a Tigrisekbe szereltek, azt ebből a HL 120 TRM-ből fejlesztették ki. A benzin üzemű és vízhűtéses motor keverékképzéséről 2 darab (hengersoronként 1-1) Solex 40 JFF II. típusú karburátor gondoskodott. A karburátor sűrítési aránya 6,5:1. A 2 darab karburátort, 2 darab Solex ER-100 típusú mechanikusan működő szivattyú látja el üzemanyaggal. A motornak az ideális üzemanyaga a 74-es oktánszámú ólmozott benzin volt.  De volt egy harmadik Bosch gyártmányú elektronikusan vezérelt szivattyúja is. Az üzemanyagtartály térfogata 470 liter és ez a mennyiséget 3 tartályba osztották szét. Az első a legkisebb tartály 105 literes, a második 125 literes, a harmadik a legnagyobb 240 literes. A 3 tartályból 2 darab a forgatható torony padozata alatti rekeszben volt elhelyezve. Az utolsó tartály hollétéről sajnos nincs infóm. A tengelykapcsoló  Fichtel & Sachs La 120 HDA típusú ami 3 tárcsás és száraz kivitelű. A harckocsi motorjának az elindításához és az üzemanyag belobbantásához szükséges szikrát Bosch megszakítós gyújtómágnessel idézték elő. A gyújtógyertyák is Bosch gyártmányúak W225N1 fajtájú. A hengerek gyújtási sorrendje a következő volt: 1-12-5-8-3-10-6-7-2-11-4-9. A 12 hengeres motor beindításáról a Bosch BNG 4/24 ARS 129 típusú önindító gondoskodott, aminek a teljesítménye 11 kW. A hideg időben történő indítást pedig a Bosch AL / ZMD / R9 típusú inercia starter tette lehetővé. Ennek az indítást segítő eszköznek a működési elve megegyezett a Turánéval. A harckocsi 12V-os áramkörrel lett kialakítva. A megfelelő áramellátásról 2 darab Bosch GTLN 600/12-1500-as típusú áramfejlesztő gondoskodott. Ezeknek az eszközöknek a hossza elérte a 400 425 mm-t, a szélessége a 170 200 mm-t, a súlya pedig a 35 - 40 kg-ot darabonként. A normál esetben 600 W teljesítményt adtak le, de kritikus esetbe ez az érték felmehetett a maximális 900 W-ig. Egyenként maximálisan 70 Amperig lehetett terhelni őket. Az áram tárolására 4 darab Bosch gyártmányú ólom-vas felépítésű savas akkumulátor szolgált. Ezek az akkumulátorok 105 Ah kapacitással rendelkeztek. A páncélos sebességváltója bolygóműves rendszerű és kézi kapcsolású. A váltó szinkronizált, ami azt jelenti, hogy váltáskor egy szinkrongyűrű a két kapcsolódó fogaskereket azonos fordulatszámra hozza. A váltót az a Zahnradfabrik GmbH gyártotta, amelynek a székhelye szintén Friedrichshafenben volt. Innen ered a ZF márkarövidítés, és a váltó pontos típusa ZF Aphron SSG 76. A váltót 6 előre és 1 hátra fokozattal látták el. Normál körülmények között a fogyasztása aszfaltozott úton 210 235 liter volt 100 km-en. Így egy teli tankkal aszfaltozott úton 200 - 230 km megtételére volt elegendő. Terepen már sokkal rosszabb volt a helyzet, mert ott a fogyasztás drasztikusan megemelkedett. Terepen a fogyasztása 330 - 350 liter is lehetett 100 km alatt. Egy teli tank ennek függvényében csak 120 140 km-re volt elegendő.

Sajnos a magyar vonatkozásról egyenlőre nincs sok információm. Viszont azt tudjuk, hogy amikor megalakult az 1. páncéloshadosztály, akkor 22 darab F1-es harckocsit is kapott a 30. harckocsiezred. Ezt a mennyiséget 2 századra osztották szét, és a harckocsiezred 2 zászlóalja rendelkezett 1-1 Panzer IV-es századdal. Mind a kettő zászlóaljnak volt 2-2 T-38-as (PzKpfw 38 t) százada (magyar viszonylatban közepes) és 1-1 Panzer IV F1 százada (magyar viszonylatban nehéz). A Panzer IV-es századok a 3-as és a 6-os volt. Szerencsére a rendszámaikat is ismerjük: 1H 833; 1H 837 - 1H 854; 1H 856 - 1H 858; Néhány darabnak a toronyszámáról is tudomásunk van: 1H 837 - 324; 1H 838 - 313; 1H 843 - 912; 1H 847 - 323; 1H 849 - 621; 1H 850 - 622; Ami még biztos, hogy az 5 hídfőcsata során és 1943.január 12.- március 1. között szinte az összes harckocsi odaveszett. Csak 1 darab F1-es harckocsi érkezett vissza Magyarországra. 

A Panzer IV. különböző alváza számos más változatnak adta az alapokat. Ezen fő változatok száma eléri a 15 darabot. De ha hozzávesszük az alváltozatokat is, akkor 20-nál többre emelkedik ez a szám. A mennyiségre való tekintettel egy táblázatba foglalva alább közlöm a fő változatokat. Mivel elég terjedelmes a lista ezért egy külön cikk fog foglalkozni a változatokkal részletesen.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.